Mik azok a dolgok, amiket ugyanúgy szeretnél csinálni a gyerekeddel, mint ahogy veled csinálták a szüleid? És mi amit teljesen másképp szeretnél?

Az egész nevelést máshogy akarom.

Én nem fogok neki cigit, alkoholt adni és nem mondom neki h tönkre tette az életemet ha rossz kedvem van. És szeretni fogom nagyon. Nem mondok neki olyat hogy csak szaporulat. Törődni fogok vele, az én anyám nem törődött velem.

Amit megtartok/tovább viszek, esti mese olvasás , nagy séták.

Ez csak pár példa, nagyon hosszú lenne leírni mit fogok máshogy csinálni.

Amit a városban lakásról és vidéki „nyaralásról” írtál, azt én is így szeretném, de sajnos ez nem válaszható. :)

Szívesen lennék olyan türelmes, ahogy emlékszem a szüleimre, ám ez nem megy mindig.

Viszont nem szeretném szekálni a rendetlenség miatt, és nem szeretném táborba küldeni, ha nem akar menni. Hog yez a kettő menni fog-e, azt még nem tudom. :)

Nagyon tanulságos szülőnek lenni, és sok mindenre rájön az ember, mi volt rossz, mi jó, és mi az, ami – bár gyerekként rossznak tűnt – szülőként igazolást nyer a saját szüleink viselkedéséből.

Szia!

Nekem csak anyai nagyapám volt (akihez jártunk is), aki egy kemény,(nem agresszív, csak reggeltől estig ténykedett dolgozott 80 évesen is, és mindenki aki nála volt, szóval nem pihenni mentünk) szókimondó ember volt. Az én anyukám meg egy jámbor,a légynek se tud ártani típus. Én nem szerettem nagyapámhoz menni, de ő mindig citált magával. Na, ezt én nem fogom.

Amit igen, h anyukám nem csak nagyapámhoz vitt magával, hanem szinte mindenhova : tanár volt és egy csomó helyre mehettem az osztályaival :) Szinte nincs olyan magyar város, ahol ne jártam volna :) Az nagyon fontos szerintem, h ismerkedjen egy gyerek a történelemmel, kultúrával, múlttal. mindig is imádtam a történelemet...talán pont ezért?:)

kb mindent máshogy csinálnék, azon kívül, hogy apukám mesét olvasott/talált ki nekem, meg hagytak sokáig lubickolni a fürdővízben. Na jó, meg a külföldi nyaralások, de ezeken kívül mindent máshogy.

Máshogy lesznek majd a dícséretek, büntetések, jutalmazások, közös programok. Sosem fogom azt mondani a gyerekemnek, hogy "amíg az én kenyeremet eszed, addig neked k.ss van", vagy hogy "ha elölről kezdhetném, biztosan nem vállalnálak be". Azt tanulná a gyerek, amit szeret, amihez ért, nem pedig azt, amit én vagy az apja akar, hogy tanuljon (ez alól természetesen kivétel az úszás, de azt se versenyszerűen, csak hogy ne fulladjon meg a Balatonban vagy akármelyik strandon). Nem azzal mutatom majd ki a szeretetemet, hogy mindent megkap, csak hagyjon békén, hanem hogy értelmes, minőségi időt töltünk együtt. Kicsi korában részt vesz majd a házimunkában, segít hajtogatni, port törölni, mosogatni, főzni, stb, így nem lesz olyan lusta dög, mint amilyen én voltam. :) Engedni fogom, hogy ott aludjon a kis barátnőjénél, és hogy a kis barátnője is nálunk aludjon. Fiúra ugyanez érvényes (kislányt várunk, csak azért írtam a kis barátnőt). Elmondhat mindent, és én harcbaszállok majd érte, nem úgy, ahogy az én szüleim, akik minden gondomat, bajomat elbagatelizálták, és amikor már öngyilkos akartam lenni, mert nem hallgattak meg, nem értettek meg, akkor beraktak gyermekpszichiátriára... Na ilyen az enyémmel tuti, hogy nem lesz. Nekünk elmondhat mindent, akár rossz volt, akár jó, én nem fogom azért pofon ütni mert őszintén elmondja, hogy betörte az ablakot, de azért lehet, hogy igen, ha hazudik. Számomra nem lesz fontosabb a munka, illetve a karrierem, mint a saját gyerekem. Engedem, hogy döntsön bizonyos kérdésekben, és arra fogom nevelni, hogy bízzon magában.

Szóval elég sok mindent máshogy fogok csinálni, mint a szüleim. Persze így se leszek tökéletes anya, mert olyan nincs is, de mindent megteszek majd azért, hogy a gyerekem sokkal boldogabb legyen tinikorában, és kisfelnőtt korában, mint amilyen én voltam.

Kedves utolsó! Kívánom neked, hogy sikerüljön ezt a sok mindent másképp csinálni, mint a szüleid. De azért azt tudnod kell, hogy a gyerekkorunkban belénk vésődött minták olyan nagyon erősek, hogy időnként hiába küzdünk ellenük, előtörnek, mikor ugyanabba a helyzetbe kerülünk, csak a másik oldalon.

Nálunk például (nevelőanyám) tisztaságmániás volt, a már beteges fajtából, folyton suvickolt, ha leesett egy morzsa reggeli közben, teljesen kiborult. Gyűlöltem – és egy meglehetősen rendetlen felnőtt lett belőlem. (Vagy inkább olyan, aki időnként szuper rendet varázsol, aztán hetekig hagyja azt pusztulni, majd ha már zavar, megint rendet rak.) Mikor gyerekem lett azt godnoltam, milyen jó, hogy ezt a folytonos terrort a felnyalt padló miatt nem fogja átélni.

Aztán egy napon kiszalad a számon, hogy „nem igaz, hogy nem tudsz jobban odafigyelni, most mostam fel”… ugyanaz, amit annyit hallottam gyerekként… és nagyon elszégyelltem magam, ugyanakkor rádöbbentem, mennyire nem egyértelmű, hogy amit józanul elítélsz akkor is meg tudod tartani, ha éppen mondjuk teljesen kihozott a sodrodból a gyerek. Mert itt nyilván nem arról van szó, hogy az ember, mikor eszénél van, csinál-e olyat, amit rossznak tartott a szüleinél, hanem akkor jönnek ki ezek, ha feszült vagy mondjuk, mert a gyermek mondjuk egész nap nyúzta az agyadat.

Ismerek olyat is, akit vertek otthon. Megfogadta, hogy sosem teszi majd, ha gyereke lesz… és mégis. Pedig egy intelligens, érzelmileg is rendben lévő emberről van szó, nem egy félkegyelműről, aki nem gondol bele, mit tesz. Csak éppen azokban a helyzetekben, mikor érzelmileg vezérelt az ember, a hozott mintákból dolgozik, amiknek nagyon-nagyon nehéz ellenállni.

Hogy mit csinálnék másképp? Az én szüleim mindketten alkoholisták voltak, ráadásul emiatt munkanélküliek lettek. Ha megjött a segély, 4 nap alatt elitták, ilyenkor veszekedés, kiabálás, néha még verekedés is (minket, gyerekeket nem bántottak, csak egymást). Utána apám 2 napig hányt, másnaposan fetrengett, anyámnak meg 2 hétig monoklija volt, még a postáshoz se mert kimenni. Pénzünk persze egy hét után nem volt, a hónap végén már száraz kenyéren éltünk meg amit a kertből tudtunk szedni (pl. krumpli), szerencsére legalább volt kertünk. A számlákkal örökös lemaradásban voltunk, folyton jött a felszólítás, kikötötték a villanyt is, gázt is - nem is egyszer. Szóval én ezt nem tenném a gyerekemmel. Állandóan rettegtünk, a szomszédok folyton az üvöltést hallgatták, középiskolában folyton csak égtünk, hogy nem tudjuk kifizetni a tankönyvet, étkezést, kirándulást, stb. Persze egy barátnőmet se hívhattam át, mert hát sírva menekültek volna, ha meglátják apámékat. Mikor meg józanok voltak, akkor meg semmire nem volt pénz, de mégis a hónap végét szerettem jobban, mert ekkor legalább normálisak voltak. Ilyenkor legalább nem üvöltött anyám órákon át a fülembe (közben telecigizve a szobámat), miközben én házit csináltam (volna). Én meg az öcsém a tanulásba menekültünk, próbáltuk a szülőket kizárni az elménkből, a sulira való készüléssel tereltük el a figyelmünket (kitűnő tanulók voltunk mindketten, ma már több diplomások). Akik ismerik a családi hátterünket, csodálkoznak, hogy voltunk erre képesek, de nekünk a tanulás egy kis sziget volt, ahova menekülhettünk, nem is beszélve arról, hogy alig vártuk, hogy elmenjünk egyetemre valahová jó messze, hogy megszabaduljunk tőlük!

Ennek ellenére szeretem a szüleimet, csak azt bánom, hogy nem látták be, milyen rosszul csinálják a dolgokat. Apám 40 éves korában meghalt az alkohol miatt (májproblémák), én akkor voltam 18. Anyám egyedül lakik, mert én már férjnél vagyok, öcsém meg másik városban dolgozik, ott is lakik. Anya még mindig iszik, de legalább ha hazamegyek, próbál normális lenni (bár általában hó végén megyek, mert tudom, hogy olyankor nincs pénze italra). A mi családunkat tönkretette az alkohol, ezért én semmiképpen nem lennék alkoholista, nem tenném ki a gyerekeimet ilyen szenvedésnek hosszú éveken keresztül.

Amit viszont ugyanúgy tennék: sokat beszélgetnék, játszanék velük (ha józanok voltak, sok időt töltöttünk együtt, énekeltünk, sakkoztunk, rajzoltunk, bicikliztünk, nevettünk). Anyával sütöttünk-főztünk (amikor volt mit), ezek szép emlékek maradtak. Ja és elengedtek minket barátnőkhöz meg buliba, mert megbíztak bennünk. Még jó, hisz a családból sajnos csak mi, gyerekek voltunk felelősségteljes emberek. Szóval nekem sok ötletem van, mit fogok másképp csinálni.