Az örökbefogadókat miért tekintik sokan szenteknek?

Szerintem leginkább természetes dolog, úgy értem hogy jelentkezik egy hatalmas vágy, igény a kisgyerekre a szülőkben és az mindegy hogy hogyan de vállanak is egyet. Ha örökbefogadják az is tökéletes, meg ha saját születik, az is.

Mondom ezt úgy hogy van 2 édestestvérem és egy örökbefogadott öcsém. Mert anyukámék szerettek volna még egy gyereket.

Az öcsém természetre és sok minden dologban más mint mi de épp ettől különleges és szerethető.

Magamból kiindulva én nem biztos hogy képes lennék msá gyerekét nevelni, mert még a sajátomnál is vannak pillanatok amikor értetlenül állok hogy ezt most miért csinálja stb. azt hiszem 100%ban ismerem hiszen belőlem fakadt de közben meg mégsem.

Szerintem még több türelmet kíván egy nem saját gyerek mint egy saját, talán ezért becsülöm azt aki örökbefogad.

Én örökbefogadó szülő vagyok. Sose jutott eszembe, hogy szentnek érezzem magam és mástól sem hallottam még ezt.

A kisfiunk újszülött korától velünk van, soha egy pillanatra nem jutott az eszembe, hogy más gyerekét nevelem. Ő az enyém, a miénk. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a nagyszülők mennyire oda vannak érte.

Van a családban még egy hasonló korú kisgyerek, gyakran járunk össze, és semmi különbség nincs köztük semmilyen téren. Ugyanúgy vannak szeretve, kezelve, nevelve, stb.

Érdekes dolog ez a más gyerekét felnevelni kérdés. Most elgondolkodtam, és soha a két év alatt nem jutott eszembe, h őt más szülte. Ugyanolyan anyának érzem magam, mint aki szült, se jobbnak, se rosszabbnak.

Egyetértek veletek, én is hallottam már ismerőstől, akinek örökbe fogadott gyermeke van, hogy az emberek „leborulnak” előtte, hogy micsoda hős.

Szuper, hogy ezt az örökbefogadók nem élik meg hőstettnek, de azért azt nem lehet szerintem mondani, hogy minden ugyanolyan, mint egy vér szerinti gyereknél – hiszen az örökbefogadottakat azért erősen foglalkoztatja az eredetük, előbb-utóbb felmerül bennük a vér szerinti szülők léte iránti érdeklődés, és egyáltalán, ebből a normális, de mégis más élethelyzetből számos problémájuk fakadhat. Az örökbefogadó szülőknek tehát alapból más problémákkal is szembe kell nézniük a gyereknevelés kapcsán, mint a többieknek.

Az, hogy ezeket valaki kisujjból kirázva szuperül tudja kezelni, nem kis teljesítmény.

Persze ugye, hallunk olyanról is, aki „visszaadja” a gyerekét, mert hát a „gének, ugye” kiütköztek rajta – nos, ilyen esetben azért nekem is kinyílik a bicska a zsebemben.

Szóval én azt gondolom, mindenképpen más élethelyzet a tiétek, de természetesen érthető, ha nektek ez „nem nagy szám”, hiszen nincs összehasonlítási alapotok.

Olyasmi lehet ez, mint mikor valakinek pl. fogyatékos a gyereke, és számára evidens, hogy a napjai másképp telnek, mint egy „normális” gyerekkel, de a kívülállók csodálják ezért. (Még mielőtt valaki félreértené, nem a fogyatékosság és az örökbefogadottság között vontam párhuzamot! :)