Örökbefogadott gyereketek tudja, hogy nem vér szerinti gyerek?

Én a másik oldal vagyok.

Engem örökbefogadtak 3 évesen, nem tudtam róla, elfelejtettem.

Aztán mikor egy "kedves " néni elmondta nekem 9 éves voltam, egy világ dőlt össze bennem, olyannyira, h rá sem kérdeztem, hanem elkezdtem nyomozgatni, mikor senki nem volt otthon kerestem a papírokat, és szentül hittem, h engem elraboltak, és az anyukám, meg az apukám azóta is sír utánam.

Olyannyira megromlott a kapcsolatunk anyuval, h egy évvel később rákérdeztem, elmondta, h mi a helyzet, én pedig összecsomagoltam, h azonnal vigyen vissza a szüleimhez.

Természetesen akkor még nem akarta elmondani, h miért kerültem állami gondozásba, szar egy történet amúgy, én pedig lassan belenyugodtam, h maradok nála, de soha többet nem bíztam benne.

Azóta nem él már sajnos, sokszor beszéltünk a dologról, de sosem felejtettem el neki, h hazudott.

1 válaszolótól szeretnék kérdezni!

Azt írtad hogy megromlott a viszonyod nevelőanyáddal a kapcsolatod, mert ,,hazudott neked"

Kérdem én most tőled felnőtt fejjel ha te is így járnál te mikor mondanád meg a gyereknek és mit éreznél ha azt mondaná neked hogy hazudsz neki.Ne értsd félre, nem leszidni akarlak.Csak mikor elolvastam a soraidat rögtön ez a kérdés merült fel bennem.

Ez egy bonyolult történet.

Voltak itt más dolgok is, főleg a nagyszüleimmel voltak bajok, én voltam a kiskrva, akit a lányuk a nyakukra hozott. Anyu akkor sem állt mellettem, mondjuk elég sok dologról nem is tudott, mint fent írtam, én akkor már nem bíztam meg benne.11 évesen borítottam a bilit, újabb játszma volt, h állami gondozásba akarok kerülni, mert nem bírom elviselni, ami otthon folyik.

Akkor anyuval elköltöztünk mamáéktól, de alig két hét telt el, már ők laktak nálunk. Idősek voltak, betegesek, anyu pedig befogadta őket.

Akkor nagyon változott a világ körülöttem, új iskola, új lakhely, anyu munkanélküli lett, és elkezdődött minden elölről, csak akkor már anyu is beszállt a dologba.

Újra én voltam mindenért a hibás, színjeles tanulóból fél év alatt kettes lettem.

Sokat kaptam verést, nagyapám szíjjal, anyám fakanállal, egyszer el is törte rajtam, szóval nem annyira egyszerű a dolog.

Egy darabig jártam pszichológushoz, akkor volt egy képzelt családom, ahol minden rendben volt, szerettek és elfogadtak, ezt a pszichológus segítségével feloldottuk, aztán jött, h majd apu eljön értem. Akkor már tisztába voltam vele, h a szülőanyám egy senki, akinél majdnem meghaltam, de Apu, azt hittem, h ő más. Majd ő megment.

Hosszú éveken át vártam őt, leveleket írtam neki, könyörögtem, h jöjjön értem, de feladni nem volt hova. Aztán ezeket mind eltetettem, h majd ha mégis eljön, akkor megismerjen, lássa, h mennyire szeretem őt, mindent módszeresen leírtam, h semmiből nem maradjon ki.

Végül a nagyszüleim meghaltak, először mama, 14 éves voltam ekkor, aztán pár évre papa is, papa a halálos ágyán elmondta anyunak, h nem hazudtam, tényleg bántottak, tényleg hazugságra kényszerítettek, és azok amiket meséltem, hiába voltak hátborzongató történetek, mind megtörténtek. Ekkor 18 éves voltam, nagykorú.

Újra költözni akartam, anyu nem engedett. végül mikor már felnőtt voltam, sok mindent átbeszéltünk, sokszor bocsánatot kért, én tulajdonképp nem haragszom, ember volt, és ennyi tellett tőle, és ha ő nem vesz ki, akkor még ennyi szeretet sem kapok. Sokkal rosszabb életem is lehetett volna, de a sebek nem gyógyultak be.

A mai napig érzem a hatásukat, továbbra sem találom a helyem pedig van családom, férjem, kisfiam.

Huh hosszú lett, bocsi érte, de azért írtam le, h okuljatok belőle, ha én megbízom anyuban, akkor már az elején elmondom, akkor megmutatom neki a hátam, h látszik a derékszíj nyoma, de akkor nem mutattam, mert papáék azt mondták, h akkor majd anyutól is kapok. Nem tudom, h mit lépett volna erre, lehet, h semmit,de lehet, h sikerült volna normálisabb életet élnünk.

Igen, a nagyszüleim.

Anyu dolgozott, iskola után hazamentem, nem ettem meg a levest, ezért egész délután a sarokban térdeltem, így nem lett kész a lecke, mamák pedig azt hazudták, h szájaltam, és nem voltam hajlandó leckét írni. Így anyu vert el, h miért vagyok ilyen rossz.

Nagyapámék pedig kínoztak ahol tudtak, egyszer beleverte nagyapám a fejem az asztal sarkába, felszakadt a homlokom, és kényszerítettek, h azt mondjam, h elestem.

Sajnálom kérdező, h neked is ilyen vacak gyerekkorod volt.

Miért akarsz örökbefogadni?

Két örökbefogadott kisfiam van (3 és 4 évesek), néhány hónaposan került hozzánk mindkettő, és pici koruk óta beszélgetünk nekik az örökbefogadásról. Még könyvecskét is készítettem nekik, amiben a saját történetük benne van. Néha előveszik, és kérik, hogy meséljem el. Jelenleg az örökbefogadásban jártas szakemberek, pszichológusok azt javasolják, hogy a kezdetektől őszintén kell kezelni a gyerek előtt az örökbefogadás tényét.

Bizony vannak, akik ma is tagadják a gyerek előtt, én ezt nagyon nem tartom helyesnek, talán nem is kell taglalnom a lehetséges következményeket, hiszen fentebb már az egyik kommentelő megírta.

Viszont az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy néhány évtizede még más volt a szemlélet, akkor még az volt az elterjedt gyakorlat, hogy az örökbefogadás után nem beszéltek róla, a gyerek többnyire elfelejtette a múltat, a szülők nem emlegették, és bíztak benne, hogy nem is kerül felszínre soha.