Előfordult már, hogy reflexből reagáltatok durván a gyerekkel?

Szia!

Általában elszámolok párat, mert néha kapásból megrángatom, ha olyat csinál amit már százszor megmondtam, hogy nem szabad. De ami még bejött, hogy otthagyom a fenébe had csinála, akkor pár perszet szellőztetem az agyam és nyugodtan elmagyarázom mégeszer, hogy nem szabad, miért nem szabad stb. Most meg, hogy várom a kistesót kisség még ingerültebb vagyok, de inkább csak a hisztire, meg ha minden ok nélkül odajön és üvölt, na meg csipked mosogatás közben, mert ez olyan jó móka. Más bevett praktikám nincs sajna. Nálunk is apám elég agresszív volt, talán tőle szedem ezeket, de engem is bánt, ha megrángatom. Vagy már nem egyszer volt, hogy hasbarugott a pelenkázón, hiába mondom, hogy fáj a kisbabának odabe, lesz..ja és teljes erőből belerúg. Ne akkor már ütök én is egyet a lábára, csak ebből ért sajnos.

én is rákiabáltam már 1x-2x hangosabban, amitől legörbült a pici szája és könnyes lett a szeme.... na én ezen látvány után soha többet nem tudok rákiabálni, inkább elszámolok 10-ig, vagy arréb megyek, nem foglalkozom vele, de nem kiabálok rá.

1x megfogtam a kezét, mert kiöntött valamit és elkezdett sírni és bújt az ölembe, megijedt.... én nagyon megsajnáltam és inkább öntse ki vagy inkább oda sem adom , de nem akraom látni a megijedt, rémült arcocskáját többet. ez csak az én véleményem....

13 hónapos kisfiú anyuja és 22 hetes terhes :)

Néha velem is előfordul...

Leginkább akkor, mikor ok nélkül ordít, toporzékol, és nem tudom megnyugtatni, mert akkor engem is üt, rúg, és még rosszabb minden. Ezt kb 2-3 órán keresztül bírom, akkor kintről ordibálnak, hogy hallgattassam el, alattunk nyéllel ütik a plafont, a telefon megszólal, az étel kifut, az áram meg elszáll.

Na ilyenkor vagy ordibálok és a fenekére csapok, vagy letérdelek a szoba közepére zokogni...

Reflexből is volt már, pl mikor szalad neki fejjel az asztal sarkának, inkább "kigáncsolom", vagyis visszahúzom, persze a nagy hév miatt ez nem mindig sül el túl jól.

Olyan is volt már, hogy ült egy kisautón (bébitaxi szerű) és odajött vele én meg ellöktem óvatosan (ez volt a játék), aztán egyszer nem kapaszkodott és kigurult alóla, ő meg elesett...

Ilyenkor mindig jön a bűntudat, de persze szerintem mindenkivel előfordul hasonló..

Sajnos nálam is előfordult már jópárszor, hogy indulatosan bántam vele. Néha szétrobbanok az idegtől, mert egész nap és minden nap egyedül vagyok vele, és egy hihetetlenül eleven fiam van. Senkire nem tudom rábízni sem, mert mindenkit teljesen lefáraszt és kiakaszt. Csak nekem kell bírnom a strapát.

Tudod, az a baj, hogy megérzik rajtunk, ha idegesek, feszültek, vagy csak egyszerűen rosszkedvűek vagyunk és ettől ők is kezelhetetlenül viselkednek, mert így akarják kiharcolni, hogy velük foglalkozzunk, az eszünk is ott járjon egyfolytában rajtuk. Tehát ilyenkor, ha ideges vagy, ő is az belül és azért "bosszant", hogy: "anya, foglalkozz már velem a saját problémád helyett".

Szóval ördögi kör. Én néha már azt csinálom, hogy ha végképp kiakadok, gyorsan lerakom pár percre a szobába, rácsukom az ajtót (persze olyan helyen, ahol teljes biztonságban van!), és én kimegyek és valahogy pár perc alatt lehiggasztom magam. Utána úgyis lenyugszom, nem hagyom sokáig magára, hiszen ő nem tehet arról, hogy az én idegrendszerem nem a legstabilabb.