Elöl zárt vagy nyitott szandit egy másfél évesre?
Nem tudom eldönteni. Szivem szerint elöl zártat vennék, mert félek ha elesik akkor elöl sérülne a lába. Meg hát talán kicsit hidegebb idöben is jó rá.
Lányom másfél éves, és már több mint fél éve jól megy, de ez azt is jelenti hogy a játszón is mindent egyedül csinál, mászik fel olyan helyeken ahol sok ennyi idös még nem is akar.
Milyet vegyek neki?
ja és a legnehezebb, hogy 21-es a lába.
Lányom szintén másfél éves, szintén 21-est hord, de ez miért a legnehezebb? :)
Én nyitottat vettem, hogy jobban szellőzzön a lába, a homok, meg a kő ki tudjon elől is bújni, mert az zavarhatná.
Amúgy, ha elesik nem szokott sérülni a lábujja, mert az esést felveszi így is a szandál (mármint úgy értem nem pont lábujjra szoktak esni a gyerekek, és a szandi tépőzára vagy csatja meg általában felfogja a kisebb esést-horzsolást).
Hidegebb időre meg van másik cipője, egy kicsit sportosabb zárt cipő.
Én is nyitottat vettem. Amúgy nem lóg ki belőle úgy a lábujja, hogy pont az sérüljön...
Amúgy így jobban szellőzik, és valóban nem marad bent minden szösz a cipőjében.
Ha úgy érzed, és van rá keret vegyél neki két cipőt, egy nyitottat és egy elől zártat, úgyis hamar leamortizálják nyáron az udvaron vagy séta közben, és jól jöhet a váltás-cipő.
szia, hihi, én is ezen tököltem...:-))
Végül vettem egy zártat, és egy nyitottat, sőt most elkapott a gépszíj, mert a nyitott is elég "zárt", tudod ilyen bokafogós, csak a lábujjai vannak kint, és nagyon melegnek éreztem még azt is, mikor volt 2 hete az a kánikula, így mist vettem egy ilyen habszandit is a homokozóba, és imádja.
Én is a kicsit zártabbra szavazok. Fiam ebben a korban kezdett el őrültem motorozni, és így is elkopott a szandi orra pár hét alatt.... Bele sem merek gondolni, mi lett volna a kis ujjaival, ha nyitott szandi van rajta.
Ha megengedheted, akkor vegyél kettőt, mert homokozni tényleg jobb a nyitott, illetve nagy kánikulában is.
Hát köszönöm lányok, most mégjobban nem tudom, hogy megoszlik a társaság.
Amiért filózok, mert mi a gyereknek mindig szuper cipöt vettünk eddig. Aminek az ára is igen magas.
Pl félcipöt vettem neki Aldiban ami egy kaki. Aztán vettem neki egy Naturino cipöt ami kisebb vagyon volt. Az Aldis kb 3x volt rajta, telitalppal lépkedett benne, és az orrát teljesen lehorzsolta. Elvileg azt játszóra vettem neki.
A naturinosban motorozik, csinál végül is mindent, de semmi baja nincs, az orra nincs lerugva, mert olyan a kiképzése hogy hajlik a lábbal stb...
Szóval ezért nem akarok olcsó 2 szandit akkor inkább drágább 1 szandit neki.
Geox szandit néztem ki neki, de ebböl is van nyitott meg zárt. Ma majd elmegyek egy kimondott gyerekcipöboltba, és megnézem.
Elég sokat esett már a lányom, de a lábujjának soha nem lett baja nyitott szandiban. :)
Szerintem olyat vegyél, amit ha felpróbálsz a kicsire, akkor jól tud benne menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!