2 éves fiammal mit készíthetnénk anyák napjára mamáknak? Köszi!
A bölcsibe a kisfiamék egy szívet készítenek úgy, hogy megrajzolja a gondozónő az ikerszívet, ők kifestik (azt nem tudom, hogy ujjal vagy ecsettel), majd a gondozónő kivágja.
Én ezt annyival akarom továbbfejleszteni a mamáknak, hogy aztán mintalyukasztóval virágokat lyukasztok, amiket a gyerekem ráragaszt, végül kettéhajtom (ezért kell az ikerszív), a fedőlapján "ablakot vágok", az ablak alatti alsó szívre pedig a gyerkőc fényképét ragasztom.
Amikor kétéves volt a fiam vettem ujjfestéket. Kapott nagy rajzlapokat, és kedve szerint mázolta őket. Le is fotóztam alkotás közben. Utána vettem a Tescoban egy képkeretet, valami ehhez hasonlót: [link]
Csak abban több kisebb képnek volt hely. A kisfiam festményein kiválasztottam érdekes, szép színvilágú részeket, ezeket méretre vágtam. Ezek kerültek a képkeretbe, középre pedig egy kép róla, miközben az ajándékon dolgozik.
Nagyon szép lett. Kimondottan esztétikai élményt nyújt.
Tavaly már ügyesebb volt, akkor textilképet ragasztottunk. Én kivágtam különféle formákat filcből, ő pedig kialakította a kompozíciót. Magunk csináltunk hozzá keretet: kartonkeretet fonallal tekertünk be. Ez is elég jól sikerült:)
Idénre még nincs ötletem:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!