Hogy érjem el azt 2 éves fiamnál, hogy a filctollal ne a kezére firkáljon?
Ha filc akad a kezébe az első lépés (a kupak levétele után), hogy a tenyerébe rajzol, és mutogatja nekem, hogy "tinta, tinta". Ha ott ülök mellette, és rászólok, akkor nem csinálja, de amint elfordítom a fejem, már tintázik.
Már nincs is elöl hagyva filckészlet, csak akkor kapja meg, ha én is úgy gondolom.
Most hétvégén vettem azt a nagy méretű háztartási csomagolóként árult barna borzalmat. Gondoltam én, hogy milyen jó móka lesz, ha leterítem a földre, ráültetem, és kartávolságon belül oda firkálhat ahova akar. Hát persze, ez se kötötte le, azonnal a tenyerére akar rajzolni.
Ma véletlenül lent is hagytam a filceket a földön amíg kiszedtem a gépből a ruhákat. Aztán szegénykém jött volna segíteni teregetni, és a frissen tintázott tenyerével összefogta a frissen mosott ruhát... Azt hittem kiszaladok a világból.
Hiába mondom neki, hogy ne a kezére rajzoljon, semmit nem érek el vele. Pedig nem egy buta gyerek, mert már tud pl. "kört" rajzolni, vonalat, ha kérem, tehát nem csak eszét vesztve firkál, de ezzel a kézre tintázással nem tudok mit kezdeni.
Ja és a kisasztalát, kisszékét is telerajzolja, egyszer már a falat is sikerült kicicomáznia.
Meg lehet valahogy értetni egy ekkora gyerekkel, hogy a papírra rajzoljon, és sehova máshova???
Szerintem ez a tipikus "anya nem engedi, akkor csak azért is csinálom" dolog, ráadásul ez nem olyan, mint mikor a konnektorhoz nyúlkálást stb veszélyes dolgot tiltunk, mert ez azért nem veszélyes, csak nekünk, felnőtteknek kellemetlen. Szerintem érzi ezt a gyerek, főleg egy két éves, akinél most kezd jönni a dackorszak.
Egyébként a fiam is ezt csinálja. Nálunk nincs filctoll, színes ceruza van, vagy zsírkréta (na az a másik fele), de a fiókban talált a tollak közt egy kék sorkiemelőt... nem is tudom, hogy mikor kopott le a kezéről a kékség... de korábban a kis barátnőjénél is eljátszotta, akkor még a foga is filctollas volt.
Szóval ne hagyd elöl a filceket, rajzoljon ceruzával. Drága, de ez a három oldalú ceruza állítólag jó az ilyen kicsiknek (háromszög alakú, nem ötszög vagy hatszög vagy kerek). Nálunk egyébként a zsírkréta a mumus, de nem azért, mert mindent összerajzolna vele, hanem mert eltördelte, és a darabjait mindig szétszórja a földön... Én meg erről nem tudom leszoktatni, de tudom, hogy az lenne a megoldás, ha összeszedem, és nem rakom bele a ceruzatartóba....
A papírra rajzolást csak úgy tudod megoldani, hogy elveszed, ha egy kicsit is máshova rajzol, és utána nincs rajzolás. Nálunk ez megy, néha próbálkozik direkt a parkettára rajzolni, de ez a tipikus: néz engem, közben közelít a parkettához a ceruzával és vigyorog... na hát erről beszélek :o)))
Én a helyedben engedném neki, hogy időnként kiélje a "vágyait".
Vegyél lemosható, gyerekbarát festéket, kenjétek be vele mindkettőtök tenyerét-talpát, és nyomdázzatok a barna papírra.
1-2-szer megcsináljátok, el fog múlni az ellenálhatatlan vágya, hogy így maszatoljon (egyébként az én 2 évesem is imád mindent összefirkálni, ami nem papír, leginkább a fenyő dohányzóasztalt....)
Köszönöm a válaszaitokat!
Lemosható festékű a filc, tehát effektíve nagy kárt nem tud csinálni, csak tényleg bosszantó volt pl. a frissen mosott pólón a zöld meg a piros tinta...
Valószínű, hogy tényleg ez a "csak azért is" dolog van a háttérben, mert ő is képes úgy közelíteni a filctollal a falhoz, hogy közben engem néz!
Megpróbálok majd venni neki olyan háromszöges ceruzát. Van most is egy-két ceruzája, de azokkal annyira nem szeret alkotni, mint a filccel.
De azért megnyugtató valamilyen szinten, hogy ez egy "természetes életkori sajátosság".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!