Hogyan tudnám 3 éves kisfiamnak megönnyíteni az angol nyelvű óvodába történő beszokást?
Figyelt kérdés
Angliában élünk, kisfiam szeptemberben kezdte itt az "óvodát", napi 3 órát jár csak délelőtt. Már a kezdet is nehéz volt, nem igazán akart ott maradni. Viszont miután ott hagytam, az óvónők szerint nagyon jól elvolt utána. Szinte minden második héten hiányzott betegség miatt, itt a szünetek is hosszabbak, mint otthon. Karácsonyi szünet után hétfőn volt először, nagyon sírt, mikor eljöttem. És azóta minden reggel így jövök el, hogy sír. Egyáltalán nem akar oviba menni, pedig az elején még örült, ha mentünk. Óvónők szerint már használ pár szót angolul, azt mondják, még idő kell neki, mire megszokja. Itthon magyarul beszélünk általában. Ami miatt leginkább aggódom, hogy kb egy éve nem pisilt be éjjel, de hétfő óta megint bepisil. Ma reggel óvatosan kérdezgettem , és mondta, hogy ő nem tud a többiekkel énekelni, és hogy nem érti meg az óvónéni. Aggódom, hogy emiatt kezdődött megint a bepisilés. Mit tudnék tenni, hogy könnyebben megszokja ezt a helyzetet?2012. jan. 11. 11:59
1/4 anonim válasza:
Én kivenném, és járnák vele játszóházba stb, és otthon is beszélnék vele angolul. Így lenne már egy kis szókincse, mire visszakerül az óvodába, és nem érezné olyan elveszettnek magát. Eleve így kellett volna kezdeni szerintem.
2/4 anonim válasza:
Jaj szegenyem. :( Szereintem a nyelv miatt van a gond. Nagyon nehez lehet neki, hogy nem erti meg. Ahol laktok nincs nemzetkozi ovoda? Mi is Angliaban elunk, kisfiam bolcsis es nemzetkozi bolcsibe adtam. Ugyan itt van az ovaoda is csak mas terem. Igaz itt is angolul beszelnek hozzajuk de vannak lengyel gyerekek, nemet gyerekek, magyar gyerekek, szlovakok... igy a fiam nem erzi, ugy, hogy egyedul ot nem ertik meg. Mivel mindenkinek mas az anyanyelve igy nagyon alapon kezdik mindenkivel es nem gond ha valaki mas nyelven beszel vagy tobbszor el kell mutatni magyarazni nekik. Nem tudom, hogy lenne-e ilyenre lehetoseged. Kisfiam 1 eve jar es mar beszel angolul. Semmi gond nincs vele. A gyerekek hamar tanulnak csak a beszokas van akinek nehezebben megy. Mondjuk en nem vennem ki. Habar ez attol is fugg mik a terveitek, mennyi idore maradnatok itt. Mert ha maradnatok meg evekig akkor ugye suliba is kell mennie. Oszinten szolva jobb ha az oviba tanulja meg az angolt mert maskent a suliba megnagyobb gondokkal neztek majd szembe. Ugye itt 5 evesen kezdik a sulit tehat nincs olyan rengeteg ido. Ha most kiveszed azzal megoldod a problemat jelenleg de iskolakezdeskor ujbol szembenezel vele. Igazan nem lebeszelni akarlak mert te tudod, hogy mennyire nehez de szereintem jol gondold meg mert nem biztos, hogy a konnyu ut a helyes. De ha a suli kezdesre hazamentek Magyarorszagra vagy nincs tervbe, hogy evekig itt maradtok akkor ha gondolod ki is veheted ovibol szegenyket. Ahova a kisfiam jar ott az oviba nincs szunet csak egyedul karacsonykor. Vegig lehet vinni egesz nyaron a gyereket bolcsibe vagy oviba. Meg szerencse mert en melozom igy nagyon nehez lenne megoldani. de ugylatszik ez is mindenhol mashogy van.
3/4 anonim válasza:
Masodik valaszado vagyok. Egyebkent a karacsonyi szunet utan a kisfiam is most hetfon ment eloszor es o is sirt pedig mar 1 eve jar. Tegnap is sirt de ma mar nem. Nyaron hazamentunk 3 hetre a Balcsira es utanna majdnem masfel hetig sirt, de utanna mar nem.
4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Kivenni semmiképpen sem szeretném, abszolút nem tervezzük, hogy hazamennénk már. A csoportban ahova ő jár, nem ő az egyetlen gyerek, aki nem beszél angolul. A héten beszéltem az óvónőkkel, megnyugtattak, szerintük nem kell aggódnom. Miután eljövök, kb 2 perc után elfelejt engem, és játszik a többi gyerekkel, semmi gond sincs vele. A hét végére sajnos megbetegedett, én ennek tudom be a bepisilést, mert azóta nem fordult elő többször. Szóval egyenlőre megnyugodtam, megbeszéltük párommal, hogy itthon többet beszélünk vele angolul, reméljük, majd gyorsan belejön. :) Még egyszer köszönöm a válaszokat!
2012. jan. 14. 16:20
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!