Három éves státusz - számfogalom?!
Nemsokára 3 éves lesz a kislányom, elkövettem azt a butaságot, hogy megnéztem a kiskönyvében, mik lesznek a státuszvizsgálaton. Amin fönnakadtam: triciklit hajt - nincs is triciklink, nincs is rá pénzünk, fogalmam sincs, tudja-e hajtani; 3-as számfogalom kialakulóban van - szerintem a kislányomnak még kettes számfogalma sincs. Letettem elé két repülőt, kérdeztem, ez hány repülő, azt mondta, mondjam meg én, mert ő nem tudja.
Jó tudom, az egészet összességében kell nézni, vannak például dolgok, amikben jóval ügyesebb a kortársainál (tök egyedül öltözik, hajat mos, évszázadok óra rajzol, festékkel fest, ügyesen vonalon belül színez meg egyebek). De vajon más gyerkő is van, akinek a számfogalma később alakult ki? És ha igen, mikor?
Hát minden gyerek más az tény! Nem szabad hasonlítgatni, de te mégis ezt kérdezed.
Szóval amit nem bírok kihagyni "évszázadok óta" rajtol. Így nem is lesz számfogalma.
Nekem 2,5 éves a kisebb fiam. Mi a nagyobb meg ő mindig bújócskáznk nagyon rég óta, így megtanult számolni. Könyvből mostmár mindent megtud számolni 10-ig. Mechanikusan megy, nem csak sorolja. De 2,5 évesen, sőt még 4 évesen sem kell tudni 10-ig elszámolni, a nagyobb fiam 4 éves, neki 6-ig megy hibátlanul, utána keveredik,vagyis csak felsorolásszerűen megy. Nem egyformák. Viszont ilyen kicsinek ő is elszámolt 3-ig. Az azért általában megy, ha gyakorlunk a gyerekkel. De nem szabad erőltetni, csak mókásan. Pl körömvágásnál számolod az ujjait,stb.
Tricikli: mi 1500 ft-ért vettünk a bolhapiacon. Mindkét gyerekem már 2 évesen hajtotta. Jelenleg a 2,5 éves a pótkerekes biciklit tekeri. Szerintem azért egy 3 éves gyerkőcnek már jó lenne. Nézz szét a teszveszen, vagy használt boltba. De legolcsóbb a bolhapiac.
De nagyon ügyes a kislányos, nekem pl egyik sem rajzol vonalon belül, sem a kicsi , sem a nagy.
A számfogalmat azt neked kell segíteni kialakítani!! Bicikli-tricikli vagy akármi ami gurul az KELL!!! :)
Ne aggódj nem lesz gond.
Tricikli tényleg fontos, szerintem, itt van pl ez:
A számfogalommal meg tényleg az van, h számolgatod vele, h nézd, itt van egy-kettő-három repülő, ey idő után megérti.
Tapasztalat, onnantól mindent számolni fog:))))
Köszi Lányok!
Sajnos 500 ft-ért sem tudok biciklit venni momentán. Korábban kapott futóbicót, motorja is van, egyelőre ezzel kell beérnünk, nincs mese.
Ha sokat vagy régóta rajzol, akkor abból miért következik, hogy nem lesz soha számfogalma?
Ő is elszámol szóban tizenvalahányig, de ez egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy van számfogalma! Megszámlálni már nem tud dolgokat, mert az ujjacskája nem a kimondott számnak megfelelően ugrik egyik tárgyról a másikra, és ránézésre sem tudja megmondani, hogy ez két repülő vagy három repülő.
"Mechanikusan megy, nem csak sorolja" - a mechanikus nem azt jelenti, hogy csak sorolja?
Az én fiamnak sincs triciklije,futóbiciklije van,de ilyet nem is kérdezett a védőnő:)
Pótkerekes bicajt kapott a nagyszülőktől közösen szülinapjára,de még nem tudta kipróbálni.
Fölöslegesen aggódsz:)
Különben épp a téli szünetben vettük elő a számolós puzzle-t itthon(össze kell párosítani a 4 cicát a négyes számmal,és a 4-et mutató ujjal),a fiam 5-ig megtudta csinálni,de én sem hiszem,hogy egy 3 évesnek ezt tudnia kellene.
Nálunk már megvolt a 3 éves státusz, és sem a doktornőnek, sem a védőnőnek sem voltak ilyen kérdései.
A fiam ezeket tudta 3 évesen: 5-6 tárgyat megszámolt, de Ő már kérés nélkül is számolt mindent, és az összes számjegyet fel is ismerte. Bicikli pókerékkel, tricikli, futóbringa, ezek mind mentek neki. Ügyesen verselt, mondókázott.
Nem tudott, és azóta sem tud még egy kört sem lerajzolni, nem tud színezni és festeni, nem gyurmázik, nem öltözik egyedül, itthon még mindig etetni kell ha azt szeretném hogy valamit egyen.
Ugye mennyire nem egyformák a gyerekek?!
Most voltunk státuszon, a triciklit kérdezték, de számfogalmat biztosan nem.
Egyébként szerintem ennyi idős gyereknél csak max annyit jelent, ha megkérdezed mennyit kérsz, mondjuk kekszből, mond rá egy számot,vagy megkérdezed ez mennyi, mond rá egy számot-tehát érti a kérdést. És nem azt fogja mondani, hány kekszet kérsz? Hogy szív alakút.
Mert most nem jut eszembe példa, de tudom, hogy nevettünk is rajta, hogy egy kérdésnél nem odaillő választ mondott.
"Ha sokat vagy régóta rajzol, akkor abból miért következik, hogy nem lesz soha számfogalma? "
szerintem nem erre gondolt a kommentelő, hanem arra, hogy ne mondd azt egy 3 évesre hogy évszázadok óta rajzol (hanem mondjuk 1 éve rajzol)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!