81 és 90 éves nagyszüleim azt hiszik, hogy a 3 éves lányunk náluk tölt majd heteket nyáron?! Nagypapa már menni alig tud. Hogy nem látják a határaikat?!?
Anyósom és apósom is közelítenek a 80-hoz. Bár nem ajánlották fel, hogy hetekre hagyjuk ott a kicsit, de már nem egyszer mondták, hogy egy délutánra hagyjuk ott nyugodtan. Akkor még se ülni nem tudott, se mászni, semmit. De anyósék nem gondoltak bele, hogy se melléülni nem tudnak, se felvenni. Nem tudom, hogy gondolták. Megköszöntük az ajánlatot, de nem hagytuk ott. Most megyünk megint karácsonykor, de nem hagyjuk ott megint. Visszük a rokonokhoz őt is, moziba meg majd elmegyünk máskor. :)
Pedig már áll, kapaszkodva lépeget, mégsem merem otthagyni. Se emelni nem tudnak anyósék, se nehezet cipelni.
Max. annyira bízom rá anyósra, hogy beteszem a babakocsiba, aztán tologathatja, megmutathatja a szomszédoknak.
Hooogyne. Nagyanyám kivolt, hogy minek utaztatjuk a gyereket Balatonra, neki kellett volna otthagyni. Jelzem, pelenkázni már csak kiságyban lehetett akkor is (4 hós volt), annyira mozgékony. Ja, és előtte 1200 km-t utaztunk autóval, és azon volt fennakadva, hogy Budapestről Balatonra hosszú az út.
Vááá!
Nekem 1 nagymamám él még 83 éves.Teljesen tisztába van a dolgokkal.Azzal,hogy már sok mindenre nem képes.A kisfiam most 2,5 éves és sokszor mondta már mama hogy szívesen vigyázna rá,de már nem bírná öreg ő már egy kisgyerekhez.Nagyon okos nő.Még most is dolgozik otthon könyvelő.
Én még anyukámra és anyósomra se nagyon merem bízni a kisfiam..már ők sem fiatalok...és nem bírnak annyit.(59 évesek mind a ketten).Bár ők folyamatosan mondják,hogy mikor hagyom már ott náluk a gyereket.
Nagymamám 70 éves, ő szokott vigyázni kb. 2-3 órát a 15 hónapos lányomra, a háromévessel együtt ritkán hagyom együtt, max. fél órára. És mindig itthon.
Anyukám (51 éves) szokott még rájuk vigyázni de őt is ide hívom. Hozzájuk nem szeretem vinni a gyerekeket, mert akvárium, üvegasztal, hörcsögök.... és akkor tuti a házimunkát is megcsinálja meg a főzést is. Ha meg ide jön akkor a gyerekek elvannak a saját környezetükben, játékaikkal, mesével, és anyám ha nagyon unatkozik fel is porszívózik. :-)
Na, engem tegnap az apósom borított ki...60 éves és tegnap a párom a kezébe nyomta a 8 hós kislányunkat az autóshordozóban, csak annyi lett volna dolga hogy bevigye a házba ami pár lépés...erre megbotlott egy fa gyökerében (a saját udvarán, gondolom nem tegnap óta van ott az a gyökér...), és akkorát vágódott! A kislányom meg a hordozóban! Váltig állítja hogy le se ért a földre , de ez nem igaz mert én láttam, a párom nem látta...hálisten nem lett baja a picinek de az eszembe jutott már azóta, hogy párom mondta a múltkor hogy a faterja tök sokszor elesik, ennek ellenére nem tudom miért adta a kezébe a babát???
Húgom anyósa is 60 körül van, de nem mondhatnám hogy túl hatékony a gyerekvigyázásban, a 3 éves kislányt majdnem a busz ütötte el mert ő inkább cseverészett...két idegen rántotta vissza a gyereket az út széléről! Szóval engem nem érdekel most már hogy ki sértődik meg , a gyerek a mi felelősségünk , ezt a páromnak is a tudtára adtam, nem kell másra bízni, én csak két emberben bízok meg ilyen téren és az a saját anyukám és a húgom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!