A másodikat is ugyanúgy fogom szeretni?

Nekem szinte napra pontosan két év van a lányom és a fiam között. Eleinte én is nagyon aggódtam, el se tudtam képzelni, hogy lehet még valakit úgy imádni, ahogy a lányomat. De nem kell aggódni, lehet. :-) Tényleg igaz a mondás, hogy a szeretet nem osztódik, hanem sokszorozódik. :-)

A magára hagyással nálunk nem volt gond, én itthon szültem, mire felébredt a leányzó, ott volt a kistesó, sose fogom elfelejteni a pillanatot, kibújt a fiam, magzatmázasan ott feküdt rajtam, amikor anyukám beszólt, hogy a leányzó fölébredt. Mondtam neki, hogy hozza máris. A lányom belépett, meglátta az öccsét, óriási mosoly a kis arcán, bejelentette: nahát, itt az öcsikém! És már bújt is oda hozzánk, már puszilt engem, a tesóját, felejthetetlen élmény volt. Nincs is köztük semmiféle féltékenykedés, viszont olyan véd-és dacszövetségben vannak, hogy az félelmetes.

Ha kórházba kellett volna mennem, akkor is hazajöttem volna két óra után (van rá lehetőség, csak nem szeretik a dokik, mert úgy kevesebb a pénz, de ez engem ugye hidegen hagy), tehát semmi esetre sem hagytam volna magára napokra a nagyobbomat. Kizárt. Ha véletlenül akkora gáz lett volna, hogy muszáj benn maradni pár napig, akkor meg kifizettük volna az alapítványi szobát, ott a tesó is, apa is benn lehet végig. De nem tudnám elképzelni, hogy magukra hagyjam őket. Most várom a harmadikat, most is ezek a lehetőségek jöhetnek csak szóba, amiket leírtam.

Én ugyan ezen aggódtam, mielőtt megszületett volna a második:-)

Aztán már a kórházban kiderült, hogy igen:-) Amikor elvitték már hiányzott a pici:-) Persze azért is sírtam, hogy nem láthatom a nagyobb fiamat, akkor Ő 27 hónapos volt, ugyanis mi úgy gondoltuk, hogy jobb ha nem is beszélek vele még telefonon sem, nehogy felzaklassam, annyira jól érezte magát a nagymamánál 5 napig. Mikor hazamentünk picit furán viselkedett velem a nagy, de néhány nap alatt visszaállt minden.

Ma 8 hetes a pici lány és 29 hónapos a nagy fiam és UGYAN ANNYIRA szeretem mindkettőt! Sőt... fura, de mivel most van a dac és hiszti korszakában a nagy, néha már kiakadok tőle és hálás vagyok a picinek, hogy Ő nem felesel vissza, nem hisztizik egy órát dolgokért, hanem elfogadja a dolgokat, csak enni kér, meg ringatást és tiszta pelust:-)

Persze tudom belőle is egyhamar dacos, kis pajkos kislány lesz, de jól esik ránézni hogy milyen nyugodtan elalszik, a naggyal meg órákat szenvedünk éjszaka, hogy aludjon... Nem hittem el, mielőtt megszültem mondták, hogy nem a picivel lesz problémám, hanem a naggyal... Tényleg így van... Pedig előtte tündéri kisfiú volt, de a tesó születése óta... hát...

Persze mindkettőt nagyon-nagyon szeretem:-) Úgyhogy lehet!

Ugyanúgy nem fogod szeretni, másképp.

A kórházba bemehet hozzád nyugodtan látogatni.

Amikor én szültem a lányom nem értette, miért nem vagyok otthon, szerintem azt hitte, hogy összevesztünk, és én elköltöztem. Mert amikor bejöttek, akkor nagyon kérdezte, hogy szereted-e apát. Mondtam, hogy igen, erre ő mondta, hogy de jó, akkor most már ugye hazamegyek. Pedig beszéltünk a tesóról, de úgy látszik ezt mégis félreértette.