Mennyi idő alatt lesz egy 3 éves kisfiúból szobatiszta gyerek? Az összes fiús anyuka ismerősöm 2-4 hétről beszél, de ez nálunk már a 7. hónapot is meghaladja lassacskán.
Akár normális is lehet, ha a záróizmai nem tudják még megtartani a pisit. A fiúknál ez egyébként is gond. Nekik felnőttként is hamarabb kell vécére rohanni, nem véletlen, utcán guggoló nőt még sosem láttam, de a férfiak többsége pisilt már valamelyik utcasarkon.
nem tudom szobatisztaságnál mi a határidő, de ágytisztaságnál (mert nálunk ez volt gond) 9 éves korig normális és élettanilag elfogadható, ha egy fiú bepisil.
A másik pedig, az én fiam két éves kora óta volt szobatiszta és 5 évesen elkezdett bekakilni, de olyan szinten, hogy a szoba közepére odakakilt. És kérdeztem tőle, mégis miért. És tudott mit mondott, Te vagy a hibás, mert nem szóltál, hogy kakilnom kell. És kérdeztem, tessék, mi van. és elmondta, én kérdezgetem, nem kell kakilnod, de látom, hogy kell, menj el és számára ez úgy jött le, neki nem kell odafigyelnie, mert én úgyis látom és szólok, ha neki kakilnia kell. És mondtam neki, hogy oké, többet akkor sem szólok, ha már táncolsz és összeszorítod a feneked, egyedül intézd a dolgodat. Én maximum a fenekedet törlöm ki. És azóta nincs ilyen gond. Jó van amikor szalad, alig ér el a vécére, mert annyira játszik, beszélget. De ez megint más dolog.
Úgyhogy lehet ez is gond, kérdezgetitek, figyelitek és rágörcsöltetek.
Gondolom 7 hónapja egyáltalán nincs rajta pelus napközben. Ha most visszaadnád rá, akkor lehet, hogy összezavarnád. Nem tudom, hogy mi a jó megoldás, talán korán kezdtétek, nem volt még megérve rá (gondolom külső nyomás miatt).
Talán kérdezd meg tőle, hogy mit szeretne. Szeretné-e visszakapni a pelust? Ha igen, akkor én visszaadnám egy pár hétig. Ha nem, akkor bizony szólnia kell. Talán ahogy írták, frusztrálja, hogy folyton kérdezgetitek. Próbáltad már, hogy reggel átöltözéskor megbeszéled vele, hogy ma nagyon ügyes fiúnak kell lennie. Anya nem fogja kérdezgetni, hogy kell-e pisilni, hanem ha érzi, hogy kell neki, akkor szóljon, vagy menjen. Nagyon büszke leszel rá, hogy ha ügyes lesz. Esetleg valami jutalmazást is be lehet iktatni, bár nem tudom, hogy érdekelné-e (matricázást szoktak javasolni). Ha már esetleg régóta nem volt, akkor se kérdezd meg, hanem fogd meg a kezét, és vidd el pisilni. Csak megmondod, hogy Na, most megyünk pisilni és nem kérdezgeted, hanem viszed.
Tudom, hogy ez neked most nem segítség, de az én fiam 20 hónaposan lett nappalra szobatiszta, 2 hét alatt balesetmentesen, 23 hónapos korától meg éjjelre is. Nekem ő ordított, ha csak meglátta a pelust, tépte le magáról, ha ráadtam. Estére is ezért került le róla ilyen hamar, azóta 1szer ébred pisilni 11-éjfél körül. Tehát nem én akartam, hanem ő nem volt hajlandó felvenni. Ja és még nem beszélt, most sem nagyon (26 hónapos). De nagyon cukin tud jelezni. Viszont ha régóta nem volt, akkor én is elviszem. Ha megyünk valahova, pl. busszal, akkor indulás előtt megpisiltetem, ha odaértünk pisilés, mielőtt indulunk megint pisilés, és amint hazaértünk, újból pisilés. Itthon jelez, "szól" a maga kis nyelvén, meg ha útközben kell neki, akkor is, de én így érzem biztonságban magunkat, mert a távolsági buszról nem tudok leszállni vele pisilni...
2 év 10 hónapos kisfiam most ezt nézi: Felejtsd el a pelust Elmo
A gyerekek bizonyos dolgokban inkább egymásról vesznek példát.
Esetleg megpróbálhatod, hogy egy korabeli megmutassa Neki a vécébe pisilést.
Nekem van olyan ismerősöm, nem is egy, akinek ez olyan hatással volt a gyerkőcére, hogy már másnap Ő is wc-re járt pisilni.
Lehet hogy ez ad Neki egy lökést, mert úgy fogja gondolni, hogy már Ő is nagyfiú és ezt már Ő is tudja.
Ebből esetleg kiderülhet, hogy még éretlen vagy csak nem figyelt magára.
Egyébként ebben a rajzfilmben erről is szó van és nagyon jól elmagyarázza az egész folyamatot a gyerekek nyelvén!
Ne keseredj el, mert nővérem gyerkőce lány létére 3 év 3 hónaposan lett szobatiszta, pedig a lányok általában korábban érnek.
Még utolsó vagyok aki Elmot ajánlotta:
Én is régebben kezdtem, de voltak nagyobb megszakítások.
Pl. a kisfiamat az ajánlott 1,5 éves korban még nem érdekelte a dolog ill. visított ha megpróbáltam ráültetni és inkább kalapnak próbálta vagy játéktartónak.
Azért ehhez az is hozzá tartozik, hogy 1 és 2 éves kora között 3x volt kórházban és egész évben beteg volt.
Idén nyáron próbáltam ,,ráhajtani", de a pelenka levétel nem jött be.
Egyszerűen össze-vissza folyt minden és ,,nem zavarta" ami azért idézőjeles, mert ez inkább arra vonatkozik hogy nem szólt.
Látszik rajta, hogy még nem bírja vissza tartani, mert volt amikor tudatosan kiment reggel a Wc-re és minden oda ment, de másnap reggel már menthetetlenül betrottyolt, mielőtt kiért volna.
Még a Te fiadnak is el kell fogadni ezt az egészet és ehhez ajánlottam a filmet.
És még annyit, hogy legalábbis szerintem ebben van egy kicsi dac náluk, hogy majd ha Ők akarják.
Ezt arra írtam, hogy látszik a fiadon hogy kell Neki, de nem megy ki.
Szóval Mi is dolgozunk rajta:)
Ja és tavasszal vissza kéne menni dolgozni, tehát nekem sem mindegy.
Ezt augusztusban rakták fel.
Én pl kíváncsi vagyok, mert nekünk is hasonló a gondunk, csak az Én gyerkőmnek február elejére kéne szobatisztának lenni.
Írok az anyukának privátot, hátha megtudom:)
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..
Bocsi, ezt akartam linkelni:
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!