Rengeteget "hazudó" kisgyerek?
3,5 éves kislányunk. Egy ideje rászokott a füllentésre és már számomra elég komoly szinten műveli.
Ma reggel pl vergődött, sírt, h neki nagyon fáj a hasa. Megvigasztaltam, aztán készülődtem tovább. Még ott voltam vele semmi baja nem volt. Aztán elvonult sértődötten a szobájába, utána mentem, mire közölte h én nem foglalkozom vele, leültem vele beszélgetni, elmagyarázni h többet már nem tudok vele lenni, mire bevallja h nem is fájt a hasa, csak azt akarta oda menjek.
Megkér h rakjam vissza a gumit a hajába, éppen a vacsorát szedtem ki, mondtam neki, kiszedem és utána megcsinálom. Bemegy apukájához: Apa, anya azt mondta nem csinálja meg a hajamat soha többé.
Ez csak egy példa volt a napi kb 2-3 ilyen közül.
Úgy félek a kamasz kortól, mi lesz ha már most ezt csinálja? Hogy vessek ennek véget?
Ez manipuláció inkább. Ravasz, okos kis hölgy. Tudatosítsd vele minden alkalommal, hogy lefülelted és nem dőlsz be neki, nem hat a módszere, stb. Beszélj vele erről minél többet. Lássa, tudja és érezze is, hogy nem ér el ezzel semmit itthon.
Biztosan beletelik egy kis időbe, míg leszokik róla, de nyugi, nem tart örökké, főleg, ha nem válnak be a dolgai. Ha nem működik, elhagyja magától.
nezz ra komolyan. mondd meg neki, hogyha hazudik, akkor puha lesz az orra. megfogod, es leellenorzod hazudik e.
es ha hazudik, akkor nincs tv mese, vagy ilyesmi.
ha apa is ezt csinalja, egy ido utan leszokik rola.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!