Valaha sokáig szoptatók: észrevettetek valami változást a gyermeketekhez való hozzáállásotokban az elválasztás után?

Köszi a válaszokat. Én is gondoltam rá, hogy biztos a dackorszak miatt. De azt kell hogy mondjam, nem érzem úgy, hogy nehezebb volna most vele, mint régen. Régen, babaként is sírt, ha nem tetszett neki valami, most is sírással reagál a neki nem tetsző helyzetekre. Amúgy nem vészes, szerintem angyali gyerek. Csak míg régen az volt a természetes, hogy ölbe vettem, babusgattam, vigasztaltam, netán megszoptattam a nyűgösebb, elégedetlenebb hangulataiban, most egyáltalán nem arra érzek késztetést, hogy megszeretgessem amikor sír, hanem arra hogy rászóljak, elég legyen már.

De nem is csak ebben érzem a változást. Hanem ahogy rá gondolok, ahogy érzek iránta. Most is szeretem, a mindenem, persze. De már... Hogy is mondjam... Nem annyira a részem. Nem vagyunk egyek. Lehet hogy igaza volt az egyik válaszolónak: az elválás egyik szintje ez, mint később az ovi, meg az elköltözés... Emlékszem, már a hozzátáplálás megkezdése is furcsa volt nekem, hisz addig mindig arra gondoltam, testének minden egyes sejtjét az én testem építi fel: eleinte a pocimban, később a tejemen át, és most ennek vége. Persze nem éltem meg tragikusan, csak furcsa érzés volt.