Hogy kezeljem, ha lassan 5 éves fiam egy csomó dologtól, ami egyébként egy gyereknek élmény, fél?

Leiah elég jól leírta a dolgokat, érdemes rá figyelni!

Nekem 3 és 1 éves gyerekeim vannak, a félelmet hírből sem ismerik, úsznak, lovagolnak, lecsúsznak a felnőtt vízicsúszdán, merülnek, stb. Nálunk mondjuk soha nem volt elfogadott a "nem tudom". Bármit csináltak a gyerekek gyakorlatilag születésüktől kezdve, mindig csak azt mondtuk nekik: ügyes vagy, sikerülni fog, nahát, milyen okos nagyfiú/nagylány, büszke vagyok rád, stb. Másfél éves volt a lányom, amikor hallom, hogy a szobájában mondogatja: sikejül, sikejül. Benéztem, hát valami összerakós játékkal bütykölt, annak szurkolt annyira, és végül tényleg sikerült.

Ezt csak azért írtam le, mert mi, szülők vagyunk elsősorban felelősek azért, hogy a gyerekünknek mekkora önbizalma van. Tőlünk is azt látják mindig, hogy bármit kipróbálunk, mindenhez pozitívan állunk, így ők is ilyenek.

Vigyétek a gyerekeiteket mindenfelé, esetleg más, bátrabb gyerekek társaságában is, ne tartson vissza, hogy fél, hazamenetel nincs, ha nem akar kipróbálni x dolgot, ne tegye, de legyen ott. Előbb-utóbb csak megjön a bátorság. Közben pedig bíztassátok, dicsérjétek őket sokat.

A lányom két hónappal a kétéves szülinapja előtt a hat méter magas ugrálóvárba teljesen egyedül felmászott és lecsúszott. Az üzemeltető ki volt akadva, hogy ilyen bátor a gyerek. Aggódtam érte, féltettem, de nem mutattam, hanem mosolyogva mondtam neki, ha szeretné, csak próbálja ki bátran, jó móka lesz. És az lett. De ha a gyerek látta volna rajtam a félelmet, ha azt mondtam volna neki, kicsi vagy még ehhez, akkor egész más lett volna a végkifejlet. Látta, hogy bízom benne, így bízott magában. Ilyen egyszerű.

Tegnap 19:40:

"...ha van egy kisfiú akinek ilyen a természete akkor te a fejed tetejére is állhatsz és bíztathatod születésétől kezdve akkor is félős lesz, viszont ha valaki eleve vagányabb akkor egy egészséges tiltástól még ugyanolyan merész lesz..."

Cáfolom. Tény, hogy vannak eleve vagányabb, és vannak visszahúzódóbb személyiségű gyerekek, azonban önbizalomra a visszahúzódónak is szüksége van. Nálunk a környéken nagyon sok 3-4 éves gyerek lakik. Mi együtt szoktunk bicajozni, sétálni a patakparton, sokat vagyunk együtt. A gyerekek temperamentuma változó, egyben azonban megegyeznek: már 3 évesen mindannyian stabilan hajtották a kétkerekű, pótkerék nélküli biciklit. Mégpedig azért, mert látták egymástól, mert tudták, hogy ha a másik képes rá, akkor ők is, mert minden szülőtől kizárólag bátorítást kaptak.

Ebben a csapatban sem minden gyerek vagány. Az egyik, ha elesik, már szalad is tovább, a másik meg fél óráig sír. De önbizalma mindegyiknek van, mert így lettek nevelve. Ha valahol összejövetel, szalonnasütés van, ők is odaállnak sütni, maguknak töltik ki a szörpöt, ha valamelyikük elesik, a többiek segítik fel. Érzik magukról, hogy értékes emberek, és ez a lényeg. Nincsenek burokban tartva, és nem oldunk meg mindent helyettük. Viszont ha valamit jól csinálnak, azért dicsérjük őket, amennyit lehet.

A személyiség tehát valóban fontos, de a gátlásosság nem egy velünk született személyiségvonás. Gátlásos csecsemő nem létezik. Csendes igen, de biztatással ő is motiválható, hiszen minden gyerek szeret "ügyes" lenni. :)

Első vagyok.

Szóval, az önbizalommal nincs gond, olyannyira, hogy az oviban már szóltak az óvónők, hogy túl nagy az önbizalma, és, hogy ne dicsérgessük annyit, mert az oviba is elvárja. Nagyon ügyes egy csomó mindenben ezt már írtam korábban, kifejezettem intelligens, eszes, kézügyessége elképesztő, állítólag a többiekhez kéoest kiemelkedő, de bizony vannak dolgok, amit egyszerűen nem hajlandó megcsinálni. Ma voltunk "úszni". Mit mondjak, tényleg nem ment víz alá, de már attól rosszul van, ha víz éri az arcát. Sírt, ki akart jönni, mondtam, hogy ilyen meg olyan ügyes, stb. az úszás oktató nem kényszerítette. Játékosan próbálja a vízhez szoktatni, és, a végén végülis azt mondta a gyerekem, hogy jöhetünk máskor is. Én ezt nagy erőlelépésnek tekintem, szerintem egyszer még úszni is fog :) Még annyi, hogy amúgy nem fél a víztől, sokat voltunk nyáron mindenfelé élményfürdőbe, szívesen játszik akár egész nap benne, csak a feje nem lehet vizes. ez elég furi.

Tegnapelőtt 16:41:

"...az neki csak kínzás, ha újra és újra olyasmire akarják rávenni amit ő nem akar, mert fél tőle...."

Félreértesz. Szó sincs erőltetésről, a történetnek sosem szabad a szülőről szólnia, sem arról, hogy más gyerekekhez hasonlítjuk a sajátunkat. Viszont nekem az a véleményem, hogy egy félénkebb gyereknek még sokkal fontosabb, mint egy vagányabbnak, hogy motiváljuk arra, hogy merjen kipróbálni dolgokat. De a hangsúly a motiváláson van, sosem az erőltetésen.

Én azt nem állítom, hogy a félénk gyereknél minden elérhető, ami a vagányabbnál. Viszont a saját szintjén (!) igenis ő is terelgethető, és rábírható bizonyos dolgokra, ha kellő biztatást kap. (A biciklizés pl. éppen ilyen. Nincs az a félénk gyerek, akit ne lehetne megtanítani bicajozni. Persze nem egyből a kétkerekűvel, de fokozatosan, pótkerékkel, minden gyereknek megtanítható.)

Tegnapelőtt 17:37:

Biztos, hogy érte valami rossz élmény a fiadat a vízzel kapcsolatban, talán még babakorában. Nálunk babaúszáson is voltak ilyen gyerekek, akik pánikba estek, amikor víz került a fejükre. Ez is leküzdhető, bár a te fiad már nagy, másképpen kell közelíteni hozzá, mint egy babához.

Kérdezz rá, mitől fél. Lehet, hogy attól, hogy víz megy az orrába, esetleg nem akarja, hogy a szeme vizes legyen. Itt lehet motiváló pl. egy búvárszemüveg, aminek ugye csak akkor van értelme, ha a víz alá merül...

Fiam unokatestvére 5 éves, szintén utálta, ha víz ment az arcára. Nyáron nálunk pancsoltak, fiam fújta a vizet, többet volt víz alatt, mint felette. Unokatesója irigykedve nézte, de ő nem mert merülni. Ekkor kerültek elő a búvárszemüvegek... Miután tizedjére is meggyőződhetett róla az 5 éves, hogy a merüléstől a fiamnak semmi baja sem lett, és miután a szemüveg is nagyon izgatta, szép fokozatosan maga mártotta be az arcát a vízbe. (Mi nem mondtuk neki!) Előtte már hónapok óta járt úszni, és nem merült sohasem... Végül már együtt fújták a buborékokat a vízben, és a nagy is roppant büszke volt magára, hogy most már ő is igazi "búvár"! Dicsértük is persze, ahogy bírtuk. :) Azóta sincs gondja a merüléssel. Az ő esetében is egy tipikus "visszahúzódó" gyerekről beszélhetünk egyébként.

A babáknál a locsolás szokott beválni: az első pár alkalommal csak locsolóval öntenek vizet a fejükre, míg meg nem szokják az érzést. Ha már ezzel nincs gond, utána szoktak merülni.

Ilyet nagyobb gyerekkel is lehet játszani, azzal a felkiáltással, hogy "esik az eső"! :)