7 hónapos kisfiam állandóan feláll és oldalazva lépeget! Korai?
Nyilván a saját ütemében fejlődik, de a védőnő azt mondta ne engedjem neki, mert nagyon korai. Tényleg mindenben megkapaszkodik és feláll, egész nap fognom kéne így hagyom csak arra vigyázok, hogy ne verje be a buksiját, mert sokszor esik.
Vélemények, esetleg tapasztalatok?
Nincs ilyen, hogy korai.
A védőnőd hiányolja a négykézlábazást, azért mondja, hogy ne engedd neki. De nem tilthatod neki.
Esetleg vidd el gyógytornászhoz, hogy meglegyen minden fejlődési lépés: először kúszás, majd mászás, utána felállás, stb
De ha nem, akkor sincs semmi, a te babád ilyen lelkes és kész.
Mászik is, igazából a stabil ülés maradt ki, ezt nehezményezi, azért használom ezt a szót, mert ő is ezt használta.
Ezek szerint jól látom a dolgokat, hogy nem kell beleavatkozni a dologba, na meg amúgy sem tudnék.
Köszi a válaszokat!
a lányom előbb állt, mint ült
állandóan felhúzta magát állásba, majd sírt, amikor elfáradt. Egy idő után nem sírt, hanem lehuppant ülésbe és gyorsan meg is tanult ülni. Ülni végül is tudott már, csak felülni nem, ezt tanulta meg a lehuppanással együtt. Onnantól stabilan ült.
Én előbb álltam, mint ültem és még itt vagyok 36 évesen:-)
7 hónaposan állni és "menni" szerintem is iszonyú korai. Azt mondják, minél később, annál jobb. Például ha korán feláll megvan az esélye, hogy kicsit görbe lába lesz. Ha hamar kijönnek a fogai, akkor állítólag rosszabb minőségűek.
DE nem tudsz mit tenni. Lekötözni, gondolom nem óhajtod?:-)
A védőnővel meg ne foglalkozz, néha mondanak furi dolgokat!
Nekem is most 7 hónapos a lányom.Ugyan ez van nálunk mint nálatok, azzal a különbséggel, hogy már stabilan tud ülni.Hetente produkált valami újat.1 hónappal ezelőtt csak forgolódott fogatlanul, most meg már van 2 foga, mászik utánam a konyhába, ül és áll is!Ez az ő tempója.Már várom ennek a hétnek az eseményeit! :)
Én úgy vagyok vele, hogy ha ő úgy érzi, hogy mehet, akkor mehet.Most tényleg nem nyomhatom vissza, hogy nem szabad.Azt hiszem...kapnék is olyan hisztirohamot az arcomban, hogy hujjujuj..
Nem tudom a védőnőd ezt még is hogy gondolta...
Az én fiam is 7 hónapos volt mikor felállt és elkezdett lépegetni kapaszkodva.És nekem is ezt mondták,hogy ne engedjem.
Még nem volt 9 hónapos és már futott.Senki nem hitte el,hogy még nincs 9 hónapos sem.
15 hónapos korától 25 hónapos koráig nagyon csúnyán ment mind a két lábfeje befele fordult mikor lépett.Sokat esett emiatt mert mindig megbotlott a saját lábába.Meg is mondták,hogy azért megy így mert korán elindult.Szerencsére kinőtte.Most 28 hónapos és nagyon szépen jár,nem csámpás nem ferde a lába.Minden rendbe van vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!