2.5 éves fiam még nem beszél? Most már aggódom!
Lehet, hogy csak nincs mondanivalója.
(Einsten is késön kezdett el beszélni.)
akkor ne aggódj
az enyém is csak 3,5 évesen kezdett normálisan beszélni
Én is inkább elvinném szakemberhez.
Hallása rendben van?
Inkább futnék egy felesleges kört a dokinál, mint később derüljön ki a probléma.
2,5 évesen azért illik pár szót szólni. Oké, hogy azt mondják, a fiúk ráérnek 3 éves korukig beszélni, de azért jobb ha látja egy szaki.
A gyerekek beszédfejlődése nagyon eltér egymástól, még a gyermek neme sem mindegy, hiszen a fiúk általában később kezdenek el beszélni, mint a lányod. Ez is egy érv amellett, hogy nem vagytok elkésve, hiszen fiad van.
Az én fiam 2 héttel a 3. születésnapja előtt kezdett el beszélni, előtte nagyon kevés szót tudott, tényleg egyik napról a másikra megnőtt a szókincse (ezt nevezzük a szaknyelvben szótár-robbanásnak, ideje 2 és 3 éves kor közé tehető, tehát még bőven benne vagytok a normális tartományban).
Azért nincs értelme ilyenkor még vizsgálatoknak alávetni, mert amit a fiad produkál, az teljesen tankönyvi és normális. Igazából beszédkésésről is inkább akkor kezdenek el beszélni a szakemberek, ha a 3. életév végén kezd el növekedni a szókincs, ami még 4-5 évesen is szegényes. Tehát még egy 3 évesről is nehéz megmondani, hogy van-e gond, vagy nincs.
Úgyhogy ne aggódj, egyáltalán nem biztos, hogy bárminemű beszédproblémája lesz a fiadnak, és ha mégis, azt az óvodáskornál előbb úgysem tudják diagnosztizálni és kezelni. Ne emészd magad ezen, anyukaként is mondom, nem csak logopédusként! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!