Valóban előfordul, hogy az óvónők egy hiperaktív gyerekhez leginkább tehetetlenül és a szülővel szemben pedig nehezteléssel, folyamatos nevelési tanácsokkal közelítenek, bűnbakként kezelve őket, vagy ezek a szülők túlérzékenyebbek?

"Egyébként sajna amíg az oktatási rendszer olyan, amilyen, a körülmények olyanok amilyenek (30 gyerek/óvónő), addig a konfliktusok nem tudnak feloldódni"

Én is ezt érzem.

Akkor be kell hódolni a szülőknek,megalázkodni nap mint nap és a gyerekét gyalázni az óvónővel karöltve?

Vagy van mód arra,hogy az amúgy is nehéz élethelyzetet megélő ,elkeseredett szülőket ne terheljék még a napi ellenségeskedéssel is az óvónők,éreztetve velük,hogy alkalmatlanok a nevelésre és ezért olyan a gyerek amilyen?

"Belőled most a sértettség beszél, nyilván joggal, ha ezzel találkoztál.

Csakhogy

-nem minden óvónő/tanítónő ilyen

-havi 70 ezerért, 40 gyerek ellátása mellett szent legyen a talpán, aki képes 425. alkalommal is türelemmel kezelni egy olyan gyereket, aki állapotából adódóan egyszerűen nem TUD együttműködni, beilleszkedni."

Természetesen a tapsztalataim alapján írok és igen sértettnek és megalázottnak érzem magamat.

Nem csak a gyerek türelemmel kezelését nehezményezem,hanem a szülők felesleges lelki terrorizálását legfőképpen!

"Érem=két oldal. Megértem a fájdalmad, de azért itt is mindig van másik fél, és ezek a pedagógusok azért általában nem "hobbiból" gonoszak..."

Egyáltalán nem értem az ellenséges hozzáállást,ha szülő igyekszik együttműködni,akkor miért is viselkednek ellenségesen?

"Azért mert elkeseredettek.

Iszonyatos körülmények közt iszonyatos mennyiségű munkát végeznek nulla anyagi és erkölcsi megbecsülésért. És ezeket a terheket sajnos igenis megtetézik a különböző speciális igényű gyerekek, akikből, mint írtam általában nem 1 db jut egy csoportba. Ez senkit nem ment fel, ha bunkón viselkedik, de ha az érdekel, miért teszi ezt, akkor itt a válasz"

Nagyon sokáig alázkodtam ,a végtelenségig szégyeltem,hogy ilyen problémát jelent az én gyermekem az óvónőknek,amit minden nap indulatosan elmondtak,igérgettem,hogy még szigorúbb leszek,hogy mégjobban odafigyelek(ennél jobban már nem lehet szerintem mint most,mert róla szól minden,hogy valahogy eredményt érjünk már el végre,drága fejlesztésekre hordjuk,specális tornára,fejlesztő pedagógushoz saját költségen),végül rá kellett jönnöm,hogy bármit is tezsek nem tudok megfelelni én magam az óvónőknek,mert a gyerekkel nem bírnak és hiába vagyok kedves,együttműködő,akkoris a problémás gyerek anyja vagyok.

A nevelési tanácsadó pszichológusa azt mondta,hogy ne az óvónőknek akarjak csak megfelelni ,hanem a gyerekem érdekeit képviseljem elsősorban,mert nagyon kudarcos általában ezeklnek a gyerekekeknek az óvodai és iskolai élete,kell a szülői biztos háttér nagyon nekik.

MÁr nem tudom mit tegyek,mindjárt kezdődik az óvoda ismét és folytatódik a cirkusz.

"Nem tudom mit tegyél, de a kölcsönös ellenségeskedés tuti rossz megoldás"

Nagyon félreértettél,szó sincs kölcsönös ellenségeskedésről,én mindezt szótlanul tűrte,sokat sírtam és nagyon elkeseredett voltam,itt leírtam,hogy kiadjam magamból talán valaki tud megoldást rá.

Soha nem emeltem fel a hangoat,csak bólogattam,hagytam,hogy sokszor megalázzanak bennünket,hogy elkönyveljenek olyannak amilyenek nem vagyunk,nagy szeretet és megértés jellemez a férjemet és engem,de hallottam,hogy azt beszélték rólunk,hogy biztosan az otthoni légkör a hibás nem születési körülmények.