Eltűnnek a barátnők? Mindenhol ez van?
2 éves múlt a kisfiam, akit nagyon szeretek. azóta, hogy megszületett ,sorra tűnnek el a régi barátaim/ barátnőim. ők nem tervezik még, hogy gyerekük legyen, és ezáltal más az életvitelük is. ebből kifolyólag szép lassan eltávolodunk és eltűnnek. pedig nem a találkozás hiányával van a gond. ennek így kell lennie? eléggé el vagyok keseredve, a környékbeli anyukákkal nemigen lehet ismerkedni, mert már egy összeszokott társaság, és nemigen foglalkoznak másokkal.
szomorú vagyok, hogy ez így történik.
nálatok is elfordult ez?
mit tehetnék, lassan mindenki eltűnik, akit szerettem.
A vele való beszélgetés sem olyan élvezetes, mint régen, nem lehet elmondani egy sztorit normálisan, mert mindig félbeszakít minket vagy az, hogy menni kell pelenkázni, vagy az, hogy enni kér a gyerek, foglalkozni kell vele, vagy az, hogy mennyi fűszert tegyek a kajába, stb. stb.
Nem tudunk már egymásra koncentrálni úgy, mint régen, pár perc szünet után már nem lehet úgy folytatni a történet, emiatt sem olyan jó már vele lenni.
sziasztok
hát sokféle dolgot olvastam, meg kell hagyni, hogy tény ,hogy átalakult az életünk, és ehhez mindenkinek alkalmazkodni kell.
bár nekem szerencsére van időm gyerek nélkül is barátnőzni néhány órácskát, de úgy látszik ez nem elég...
Budapesti vagyok, itt a 11. kerületben, elég sok játszó van, mégis olyan nehéz beszélőpartnerre akadni, mivel mi később költöztünk ide, itt már összeszokott a brigád, együtt járnak a gyerekek, oviba aztán suliban, és nehéz újnak lenni... pedig itt lakunk már 2éve.
nem egyedi az esetem , látom.
akármi lesz is, a kisfiam pótolhatatlan, és nem fordítnám vissza az időt, mert nagyon szeretem a kis ördögfiókát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!