Játszótéri játékok. Enyém, tiéd? Nálatok hogy szokás?

Teljesen egyetértek mindazzal, amit leírtál, Kedves Kérdező, de egyúttal szeretném elmesélni, hogy én, aki a másik táborba tartozom, miket élek át a most 2,5 éves fiam mellett.

Kb. 2 éves kora körül kezdődött ez az őrült nagy irigység. Természetesen minden alkalommal elmondtuk neki, hogy ha kölcsönveszi másét, neki is illik odaadni a sajátját. Illetve, hogy csak megnézi a másik gyerek, esetleg kicsit játszik vele, s visszaadja. Sőt hatalmas örömujjongásba törtünk ki és agyondicsérgettük a piciket a bölcsiben, mikor a 2 hete eltűnt kis vonatunk előkerült (össze volt vonva egyik délután a két csoport, s így kerülhetett át a kicsikhez a vonatunk). Hogy milyen aranyosak, hogy megkeresték és megőrizték a fiunknak. Ennek ellenére semmit sem hajlandó megosztani senkivel sem. Teljesen mindegy, hogy mi az a játék, amit az illető szeretne elvenni, a féltve őrzött, apa által készített mozdony, az egyik a több tucat kisautó közül, vagy akár csak egy szimpla homokozólapát (az 5 közül, amit levittünk a játszótérre). Ha erőltetem, hogy adja kölcsön, végtelen hisztit levág, odacsap a kicsiknek (a második ilyen után természetesen elhagyjuk a játszóteret), illetve az adott kisfiút/kislányt legközelebb már azelőtt bántja, hogy az akár elvette volna a játékát (vagy akár csak ránézett volna). Épp ezért mi úgy döntöttünk, s ezt meg is beszéltük a fiunkkal, hogy ő dönti el, odaadja e a kis barátainak vagy sem. Minden egyes alkalommal, ha valaki valamit el szeretne kérni, megkérdezzük, s ha ő nemet mond, akkor az nemet is jelent. Nincs további alkudozás. S lehajolok a másik kicsihez, s elmondom neki, hogy ne haragudjon, de most nem szeretné a fiam megmutatni azt a játékot. Persze minden egyes alkalommal elmondjuk, hogy oké, így döntöttél, de ha ilyen irigy vagy legközelebb valószínűleg ő sem fogja odaadni a saját játékát. Az, hogy utána incselkedik a másikkal, s odanyújtja neki a kért játékot, majd visszakapja a kezét, szintén kommentálva van. Általában elküldöm ilyenkor másfelé játszani, mondván, hogy ez nem szép dolog, ha már nem adtad neki oda, ne fájdítsd a szívét, hogy még incselkedsz is vele.

Lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de így tudjuk elkerülni az oda-odacsapkodást. Sajnos nálunk a szép szó, a "könyörgés" nem használt. S mint jó páran írtátok, erőszakkal nem szabad kivenni a saját tulajdonát a kezéből, csak azért hogy a másik kisgyereknek kedvezzünk. Számomra ilyenkor a másik szülő reakciója tud megdöbbentő lenni, amikor közli, hogy milyen irigy vagy. Meg buta. S gyereknyelven elhordja a fiamat mindennek. Szerintem azzal, hogy a negatív dolgot hangsúlyozza (hozzáteszem, átvéve ezzel az én tisztemet, amire senki nem jogosította fel), csak dacot vált ki a gyerekből.

Bízom benne, hogy előbb-utóbb meglesz a hatása a sok szép szónak, a az én fiam is túl lesz ezen. 4 hónapot "küzdöttünk" azzal is, hogy a bölcsibe délután bevitt keksszel kínálja meg az öltözőben lévő gyerekeket. Ma már ő maga mondja, hogy x.y. kislányt vagy kisfiút megkínálja, s már szalad is a kekszes csomaggal (s aztán elosztogatja a többieknek a maradékot, sőt még a szülőket is megkínálja). Lehet, hogy amit fentebb leírtam, megdöbbentő egy olyan anyuka számára, aki az osztozkodást gördülékenyebben meg tudta értetni a gyermekével. Az enyém, bár korábban egy tündéri, mindent azonnal felfogó, kérést teljesítő kiskrapek volt, mióta a szárnyait bontogatja, iszonyat betonfejűvé vált. Szóval én csak annyit kérek a magam és társaim nevében, hogy ha az az irigy gyerek 2-3 éves forma, emlékezz a szavaimra, s próbáld meg ő és az édesanyát is normál emberi lénynek tekinteni, s megmagyarázni a lánykádnak, hogy most nem szeretné odaadni, az a sajátja, s nagyon ragaszkodik hozzá, úgy mint te az x. babádhoz. Talán később megmutatja, egyre nézzük meg inkább azt a másik akármit. Azon a játszótéren ugyanis ha jól gondolom, azt is meg kell tanulniuk a gyerekeknek, hogy más játéka az a másiké, s ha nem adja, akkor nem nyúlunk hozzá, úgy ahogy pl. anya táskájában sem kotorászunk, mert az az anyué.

Köszönöm! :-)

utolsó voltam