Mikortol érdemes esténként olvasni amit már meg is ért?
Figyelt kérdés
2011. máj. 29. 20:49
1/8 anonim válasza:
Én 1 éves kora óta olvasok a fiamnak, kb. másfél éves kora óta érdekli és érti.
2/8 anonim válasza:
Mi is sokat olvastunk a lányunknak egész pici korától, de úgy igazán, hogy kifejezetten esti mese, az 2 éves korától van. Befekszünk mellé (vagy én vagy a férjem), elolvasunk neki pár mesét (most Bogyó és Babóca őrület van), aztán alvás.
3/8 anonim válasza:
Én is másfél évesen kezdtem, lefekvés előtt fél óra mese. Nálunk az Anna, Peti, Gergő a nyerő. MÁr akkor is értette, gondolom nem foglalta volna le fél óráig ha olyat mondok neki amit nem ért. Most 2 éves, már magának is mesél napközben, tehát biztosan érti.
4/8 anonim válasza:
Én mostanában kezdtem neki énekelni, meg verses rövid kis meséket mondani, nagyon szereti mindkettőt. Márciusban volt két éves. Előtte nem volt rá időnk, mert ahogy közelítettem a kiságyhoz, már aludt :)
5/8 anonim válasza:
2,5 éves a kislányom és mont már úgy olvasok neki hogy látom érti.Nem csak hallgatja.
6/8 anonim válasza:
Születése óta énekelek neki, és az olvasást is már pár hónapos korától be lehet vezetni. Ez nyilván nem egy összefüggő, sok ismeretlen szót tartalmazó felolvasás, hanem a képek megnevezése leporellós könyvből, újságból. Ezek az olvasás alapjai. Az egy szavasak után következnek a több szavas kifejezések (sárga csibe, a cica alszik) és így tovább fokozatosan életkorának megfelelően.De ez egyéntől is függ. A kisfiamnak kétéves korában már tudtam egyszerű mesét mesélni könyvből, míg lányom ugyanennyi idősen csak a lapokat csapkodta és a könyv szélét akarta megrágni :-).
7/8 tigress válasza:
Véleményem szerint nem korhoz vagy értelemhez, megértéshez kötött kellene, hogy legyen a meseolvasás.
Szerintem az első naptól kezdett pár perces mesék/esti foglalkozások, megértéstől függetlenül, az anya és a gyerek kapcsolatát erősíti.
Persze mindenki saját véleménye szerint dönt.
8/8 anonim válasza:
Szerintem sem feltétlenül az alényeg, hogy maradéktalanul megérti-e. Hiszen pont az dolgoztatja meg az agyát, ha nem érti :)
A léyneg az, hogy érezze a törődést, amihez mese, beszéd, ének, vers, bármi jó. Talán a vers a legjobb :)
Pl. Weöres.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!