Tényleg fontos, hogy egy ovis nyelvet tanuljon?
Szerintem jó dolog. Nem az a lényeg, hogy megtanul beszélni, hanem hogy nem lesz neki szokatlan, ha az iskolában az adott idegen nyelven szólnak hozzá. Könnyen tanulják ilyen kicsiként, és ha csak pár alap szót, vagy mondókát, dalt megtanul a 3 év alatt, az rengeteget fog segíteni neki.
A fiam 4 és fél éves, fél éve kezdte az ovit, és jár angolra. Nekünk azért volt fontos, mert 3-4 éves kora között Angliában éltünk, és sok mindent megtanult a barátoktól, játszótéren és nem akartuk, hogy elfelejtse.
Épp tegnap volt az angol évzáró, bemutattak egy órát, rettentő ügyesek voltak a gyerekek, és élvezték!
Szerintem ez egy plusz dolog, ami jó, ha a csemetének is tetszik, akkor megtérül, de erőltetni nem szabad.
Az én fiamnak (tudom, ez javarészt a kint létünknek köszönhető) annyira természetessé vált, hogy nem mindig magyarul szólnak hozzá, hogy sokszor angol mesét választ a magyarral szemben.
szia,
mi is két nyelvű család vagyunk (szerb-magyar), így a fiunk márciustól egy szerb bölcsődébe ment, mert otthon magyarul beszélünk. megvannak a családból és a baráti körből azok az emberek, akik születésétől fogva csak szerbül beszéltek Hozzá, de ez kevés lett volna ahhoz, hogy megtanulja a nyelvet. így a szerb intézmény mellett döntöttünk. amikor beadtuk már szinte folyékonyan beszélt magyarul, a másik nyelvet viszont csak értette. mostanra rengeteget bővült a szókincse, mondókákat, verseket mond. remélem, megkönnyítjük Neki a későbbi boldogulást, ha mire iskolás lesz 2 nyelvet beszél majd!!
Ági
Köszönöm a rengeteg hozzászólást, ilyet is meg olyat is. Rendik vagyok, hogy ilyen részletesen írtatok! :)
Mivel nálunk nincs semmi "zavarra" utaló jel, azt hiszem hogy elkezdjük mi is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!