Kisfiam 2 és fél éves! A szobatisztaság a problémánk, mert szinte egyáltalán nem megy! Van úgy, hogy ráültetem a WC-re v. bilire és belepisil! De ő magától sose szól, hogy menjünk! A kaka mindig a pelusban landol! Mit csinálhatnék, hogy szóljon?
A lányom is 2,5 éves volt, ő sem szólt. Bár tél volt, de bent a lakásban nem adtam rá pelenkát. Gyakran bilire ültettem. Persze még így is bepisilt sokszor a bugyiba, de rögtön öltöztünk át, (nem is értem miért kell a nyarat megvárni, főleg ha valakinek nincs saját udvara. A pisis cuccot akkor is le kell róla szedni, mert úgy mégsem szaladgálhat fél napot.)
Így, hogy megtapasztalta, hogy a pisi a bugyiba megy, ha nem szól és éppen nem tudjuk elcsípni a gyakori bilizéssel, hamar rájött, hogy jeleznie kell.
3 hét alatt lett teljesen szobatiszta.
Előző vagyok
Először én is úgy voltam vele, várjunk, amíg ő nem szól.
De miért szólna, ha nem kényelmetlen a pisis pelenka?
Én azért is döntöttem így, mert egyébként okos, értelmes gyerek, a Pampers viszont nagyon jó pelenka:) Ja, és drága. Nem bánom, hogy belefogtunk, mert egyébként lehet, hogy még most - 3 évesen is pelenkázhatnám.
Semmit nem tudsz csinálni, egyenlőre várni kell. Hetente-2 hetente próbálkozzatok.
Mi ugyanitt tartottunk 2,5 évesen, sőt még a múlt héten is, ma meg egész nap bugyiban volt, gyakorlatilag egyik napról a másikra lett szobatiszta.
A lényeg, hogy ne erőltesd! Egyik nap próbálkozzatok párszor, de ha nem megy, másnap ne hozd fel, várjatok egy kicsit stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!