Akik nagyon érzékeny kisgyerekek voltak, később megváltozott a jellemük?

Én is ilyen voltam gyerekként, de a sok keserű tapasztalat megkeményített valamelyest.

Én sem tudtam megvédeni magam, csúfolódások célpontjává váltam, kiközösítettek sokszor, mert kis félszeg voltam, mindent eltűrtem, féltem mindentől, mindenkitől, nem voltak barátaim gyerekként, kamaszkoromban sem igen, csak már most felnőttként, mikor változtattam magamon, persze új környezetben, másik városban, ahol senki sem ismert, milyen voltam gyerekként.

Azért remélem a Te gyerekedre nem vár mindez!

Nem tudom, hogy lehet megtanítani valakit arra, hogy kiálljon önmagáért, ne legyen érzékeny.

Szerintem sehogy. De ha észrevennéd a későbbiekben, hogy bántják az iskolában, jobb, ha átiratod máshova.

Én örültem volna, ha a szüleim megteszik ezt a lépést, hiszen látták, mi folyik, de ahhoz is túl félénk voltam, hogy erre megkérjem őket. Pedig más környezetben lehet, hogy nem gúnyolódtak volna.

Amúgy most is érzékeny vagyok, sokkal jobban, mint az átlag, de most már megtanultam ügyesen eltitkolni.

Lány vagyok.

És mindenképp avatkozz be, ez a javaslatom.

Ez tud a legbátorítóbban hatni az ilyen gyerekekre.

Néha mikor én is kaptam efféle védelmet a szüleimtől, hogy határozottan rendreutasítottak egy gyereket, úgy, hogy csak kussolt ijedtében, akkor megnőtt egy időre az önbizalmam, beszédesebb, barátkozósabb lettem, jókedvűbb.

Éreztem, hogy szeretnek a szüleim, elfogadnak.

Ez lehet az alapja a kettőtök közti bizalomnak is később, ha mindig megvéded, amíg ez magától nem megy neki. Ezzel példát is mutatsz, hogyan kell rendreutasítani a másikat.

szia az én kislányom is ilyen fajta. midnenben érzékenyebb mint az átlag, nagyon anyás, és a játszón meg....ha már vki felmegy a csúszdára, ahol ő is van, ő előreengedi, vagy inkább lejön. vagy elveszik a labdáját, jön keservesen sírva, nem veszi vissza. a max. hogy ha látja h vki ilyen szándékkal közelít hogy gyorsan odajön és a kezembe adja, mert ugye tőlem nem veszik el.....nem verekedős, nem csapkodós (akaratos, de nem eagresszív). részben örülök hogy ilyen fajta, részben nem. én anyukámat látom benne amúgy (ami részben nem baj, mert anyukám nagyon szép nő volt fiatalon), akit a nagy érzékenysége az alkoholizmusba taszított (apukám otthagyta ezt nem tudta feldolgozni), borzasztó volt (már nem él, pont akkor halt meg agyvérzésben amikor terhes voltam a kislányommal). szval én ettől rettegek...ő is ilyen nyuszi volt, nem tudta magát megvédeni soha. én a kislányomnak minden szeretetet megadok amit csak tudok, együtt aludtunnk sokáig, 2 éves korig cicizett, sosem hagytam sírni (ettől nem lett elkényeztetett, mert ahhoz képest h dackorszakban vagyunk, elég fegyelmezett, hiszti inkább akkor van ha fáradt). de nagyon kell őt ismerni ahhoz h az ember jól tudja fegyelmezni. én azt tervezem hogy mivel mozogni szeret, meg vadulni is ahhoz képest hogy nyuszi, beíratom majd vmi önvédelmi sportra pár év múlva, ez testi és lelki támasza is lesz, csak ő is akarja majd.........

kérdésre válaszolva, sztem sem szabad hagyni hogy a nagyobbak, agresszívabbak elnyomják....én mindig elmondom neki hogy ha x dolgot nem akar odaadni, akkor vigye odébb, ezt már csinálja is mint leírtam. arra nem kell ösztötnözni h verekedni nem kell, mert eszébe se jut. és hogy ttól hogy vki felmeyg utána a csúszdára nem kelle gyből lemenekülni, mert nem bántja senki stb stb. szóval próbálom bátorítani, de nem erőszakoskodom vele.

amúgy ősokáig nagyon félt az idegenektől, még a saját nagyanjyától is, akit ritkán látott, mert mesze lakik, de most már egy ideje, pont mióta 2 éves, jóban lettek, gondolom most már jobban emlékszik rá, elmegy vele a játszóra egyedül, nyakába ugrik ha jön stb . szóval remélem majd idővel ez is változik.....

Én is érzékeny kisgyerek voltam, és ez felnőttként sincs másképp. Saját tapasztalatból tudom, hogy NEM LEHET megváltoztatni ezt a beállítottságot pusztán azzal, hogy mondogatjuk a gyereknek, legyél bátrabb, menj oda, nézd a többiek is... - hányszor hallottam ezt, és csak frusztrált lettem, valamint kialakult bennem egy olyan érzés, hogy a többiek jobbak nálam.

A 2 éves fiam is pont ilyen, mint én. Próbálom nem elkövetni a fent említett hibákat, hanem elfogadom olyannak, amilyen.

A játszótéren szerintem is be kell avatkozni, ha a Te gyerekedet éri sérelem!