Mit csináljak? Bölcsődei gondok - kezelhetetlen gyerek. Bővebben lent:
Kislányom bölcsődés. 1,5 éves kora óta jár ide, idén februárban töltötte a 3. életévét. Szeptemberben megyünk oviba.
Mikor elkezdtük a bölcsit 11en voltak a csoportban, mára 26ra nőtt a csoport létszám.
A lányom 2 hete nem akar menni bölcsibe, mert az egyik kislány rúg, harap, kitekeri kezéből a játékot stb. A lányom is kezdte otthon ezt a viselkedést felvenni, de elég hamar tudtuk vele kezelni a problémát, akkor derült ki, hogy egy kislánytól "tanulja". (ez a kislány túrja az orrát, amit én már többször szóvá tettem a bölcsödei gondozónőknek.
Ma reggel, mivel a lányom már sírva ment, külön korábban mentem, hogy meg tudjam beszélni a problémámat.
A bölcsödei gondozónő közölte, hogy tudnak a problémáról, nevelési tanácsadóhoz küldték a lányt, de mivel sok a gyerek a csoportban, nem tudnak mindig ráfigyelni.
Akkor javasoltam, hogy ültessék másik asztalhoz, mert pont az én lányom mellett ül és retteg már tőle.
Válasz: Pár napig másik asztalnál ült, de akkor azok a szülők háborodtak fel. Mivel eredetileg ez a helye (lányom mellett), így visszaültették oda.
Nem tudom, hogyan kezeljem tovább a helyzetet. Hiszen nem ülhetek a bölcsiben a renitens gyermeket fegyelmezve, mert erre van ott a személyzet.
Mellesleg eddig meg voltam velük elégedve, már a második lányom jár ide és eddig minden problémát meg tudtunk oldani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

sziasztok,
nos.. hát elég összetett a helyzet, végig olvastam a hozzászólásaitokat és azt hiszem, mindenkit megértek kicsit.
amit én megpróbálnék az az lenne, hogy elhívnám a bölcsi után a kislányt, játszanak együtt az enyémmel, hátha működne!! hogy a Tiéd se féljen és hogy az a kislány is lássa, nem ellenségek Ők és esetleg kapjon jót is ne csak a rosszat. nem tudom... nehéz okosnak lenni!!
kedves utolsó hozzászóló... ez nagyon durva!! a legnagyobb baj, hogy még tenni sem tudsz/tudtál ebben az esetben semmit, remélem, a kisfiad nem traumaként élte meg ezt és tovább tudott lépni!!
a pozitív gondolkodásról pedig annyit, hogy elengedhetetlen bármilyen probléma megoldásakor!! mert egyszerűen muszáj!!
remélem, sikerül megoldást találnod kérdező!!
Ági
Sziasztok
Szokott a kislány jönni a játszóra is (nagyobb testvéreivel - soha nem szülővel)
Ott könnyű kezelni a helyzetet, hiszen látszik, hogy mikor fog robbanni.
Ezért is mondtam, hogy itt elsősorban a bölcsődével van a bajom, mert szerintem nem kezelik kellő súllyal az esetet. Ha már felvesznek problémás gyermeket is, akkor törődjenek is vele. Valahol szerintem nagyon félrecsúszott ez az integráció mizéria :-(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem biztos, hogy egy ilyen helyzetben, ha a szép szó nem segített, akkor azon kellene izgulni, hogy meg ne sértődjön a gondozónő...
Mindenkinek joga van mindenhez, csak azt vegye tudomásul mindenki, hogy kötelezettsége is.
A felnőtt dolga a gyerek testi épségére odafigyelni, és ezt a helyzetet KEZELNI!
Egyébként a gyereket el lehetne ültetni külön asztalhoz büntetésből, vagy ha más nincs, még mindig jobb, ha a te gyerekednek kérsz másik asztalnál (nem külön!) helyet.
Egy társaira veszélyes gyereket pedig el lehet és véleményem szerint el is kell távolítani a csoportból, ha a gondozók nem képesek ezt a helyzetet másképpen megoldani. Volt már ilyen, hallottam párat. Harapott a gyerek, a szülők nem foglalkoztak vele, a gyereket kitették.
Én vigyem el a gyerekemet, ha bántja valaki? Ebből mit tanul? Hogy fuss, ha valaki bánt? És a másik gyerek? Azt, hogy neki mindent lehet?
Az empátiának is van határa.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Lehet, hogy eleinte megoldásnak tűnik ezeket a gyerekeket külön ültetni, vagy eltanácsolni az intézményből. Ezzel a gond egy időre meg is szűnik számotokra. De az a gyerek tovább él, hányódik közösségről közösségre, egyre több helyről dobják ki, egyre gyakrabban. Mi lesz belőle? Szerintetek normális ember? És a ti gyerekeiteknek élete folyamán nem egyszer lesz kapcsolata ilyen deformált egyéniségű, hányatott emberekkel.
De lehet, hogy tényleg igazatok van, és nem a jövőre kell gondolni, hanem arra, hogy az adott probléma akkor éppen megoldódjon:(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kezdjük ott, hogy mit keres egy bölcsis csoportban 26 gyerek?! Életkorukból adódóan egy gondozónőre elvileg nem juthatna 8-nál több... Az pedig egy dolog, hogy nem tudnak figyelni egyfolytában mindre, de én azért viszem oda a gyerekemet, hogy a gondozónők vigyázzanak a testi-lelki épségére helyettem, amíg nekem dolgoznom kell, és nem tehetem ezt meg. A kisfiam csoportjában is van "problémás gyerek", SNI-s, vagy nevezzük aminek akarjuk. Ő három gyereknek számít, tehát a gondozónénijének összesen vele együtt 5 gyereke van, ennyire kell figyelnie. Volt baleset így is, azóta másként bánnak azzal a kisgyerekkel, jobban odafigyelnek rá, és próbálják kizökkenteni, amikor kezd rájönni az, hogy a többiekben kárt akar tenni.
Az, hogy egy problémás gyerek miatt a többi rettegve megy bölcsődébe, hát... szerintem mindenképpen a bölcsi és a gondozónő ügye, nekik kell kezelni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
14:38 vagyok
Erre reagálnék, ha megengeditek, nem vitázásból, csak mert elgondolkodtam:
"Lehet, hogy eleinte megoldásnak tűnik ... De az a gyerek tovább él, hányódik ... Mi lesz belőle? ...
De lehet, hogy tényleg igazatok van, és nem a jövőre kell gondolni, hanem arra, hogy az adott probléma akkor éppen megoldódjon:("
Véleményem szerint ez az a pont, amikor a szülői felelősségről kell már beszélnünk és nem a közösség toleranciáját kell megkérdőjelezni.
Tanítottam hátrányos helyzetű gyerekeket. Amíg ott voltak viselkedtek, mert karakán csaj vagyok, elbírtam velük. De hetente újra kezdtem mindent, mert a szülők nem törődtek velük.
Nem lehet mindenkit megmenteni. És nem kell mindenkit a saját gyereked biztonsága árán a végtelenségig mentegetni, elviselni.
A közösségi lét éppen arról (is) szólna, hogy megtanuljuk egymást értelmes határokon belül tolerálni és tekintettel vagyuk a közösség más tagjaira is.
Na a szenvedő felek marhára tudnak már tolerálni, ideje lenne, hogy a kis "terrorista" meg viselkedni tanuljon meg. Ha nem, akkor egyszerűen nincs helye a közösségben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért vannak 26an, mert az önkormányzat szerint nem a teljes létszámot, hanem a átlagos gyereklétszámot kell alapul venni. Ez csak tényleg akkor gáz, mikor senki nem beteg.
Amúgy az önkormányzat töltötte fel a bölcsit szeptember óta segélyen élők gyerekeivel, így oldja meg ezen családoknál a közétkeztetés problémáját.
Tegnap délután beszéltem a bölcsődevezetővel. Jövőhétre összehív egy szülőcsoportos megbeszélést, ahová egy nevelési tanácsadó is eljön. A kérdésemre, hogy a renitens kislány anyukája eljön-e, nem tudott válaszolni.
Én is néha rosszul érzem magam amiatt, hogy nem vagyok képes tolerálni a kislányt. De ha választanom kell a saját gyerekem testi egészsége és az ő szellemi fejlődése között, akkor természetesen a sajátomat választom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!