Ha megbetegszik bölcsis gyerkőcötök és ti dolgoztok, akkor szabira mentek v. hogy oldjátok meg, hogy otthon lehessetek vele?
Az én fiam szeptemberben kezdi a bölcsit én meg a munkát, csak szeretnék időben utánanézni mindennek.
Ilyenkor simán kiír a háziorvos táppénzre?
Nálam annyi a különbség, hogy egyetemre járok, és úgy bölcsis a fiam. Ez szokott olykor gondot okozni, mert hát minden kurzusnál limitált a hiányzás. Előadásokon általában négyszer lehet hiányozni (némelyik tanár szerint csak háromszor), szemináriumon kétszer. Ha ennél többször, akkor elvileg vizsgázni sem mehetek. Jó, van aki jófej, és ha időben írok e-mailt, hogy ezért meg azért nem megyek, akkor ha félév végén látja, hogy kicsit több volt a hiányzás, akkor azért nem köt bele, mert tudja, hogy mi az ábra, de van aki nem ilyen jószívű. Most amúgy is benne leszek a kakiban, mert egy szemináriumról meg is lesz a két hiányzásom a félévben, ráadásul az egyik egyáltalán nem betegség vagy más fontos dolog miatt, hanem szimplán nem szólt reggel a vekker (pedig egészen biztos vagyok benne, hogy be volt állítva), így sikeresen átaludtuk az első órámat, a másodikat meg muszáj ellőnöm, mert esküvő lesz a családban, viszont külföldön, és tuti, hogy nem érek haza hétfőre. Szívás :S
Na, ilyenkor az van, hogyha beteg a csemete, akkor napközben a dédiék vigyáznak rá, csak ezt a megoldást nem szeretem annyira, mert így, 70 felett azért ők nem bírják már annyira, hamar elfáradnak. A szüleim viszont még igen messze vannak a nyugdíjtól.
De volt már olyan is, amikor nem hiányozhattam többet, és senki nem ért rá, hogy megkértem egy csoporttársamat, hogy ő hiányozzon, mert neki még lehetett, és amúgy van gyermekgodnozói képesítése is, szóval profi a kicsikkel. Rendes volt tőle a dolog, és majdhogy nem ingyen volt, cserébe megírtam egy beadandóját :) Hát, találékonynak kell lenni :) Mondjuk szerencsére a fiam elég ritkán beteg most már, tavaly, az első bölcsis évében többször volt, főleg télen. De idén összesen talán ha két olyan alkalom volt, hogy beteg volt, abból is az egyik pont Karácsony után, Szilveszter előtt, szóval probléma abból se volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!