Mikor vegyünk kutyát a gyereknek?
Ne a gyereknek vegyetek kutyát, hanem magatoknak! Ha ti nem akartok, akkor felejtsétek el az egészet, mert az egy dolog, hogy az anyagiakat ti álljátok, de ha a kezdeti lelkesedés lelohad, akkor minden egyéb is rátok marad (sétáltatás, tanítás stb.) És a kutya nem játék, amit csak arrébb lehet lökni, ha megunták.
Ha meg amúgy is szeretnétek kutyát, akkor végül is mindegy. Ha úgy érzitek, hogy lenne rá is elég idő, energia, akkor bármikor. Egy barátnőméknek akkor is volt kutyájuk, amikor megszületett a babájuk, és most vettek még egyet (2 éves a gyereke).
Hát, gyereknek szerintem legkorábban 14-15 éves kora körül, de én inkább azt mondom, hogy akkor legyen kutyája, ha már felnőtt, és saját magának vesz.
Persze korábban is vehettek, de az a kutya nem a gyereké lesz, hanem a tiétek. Több okból is. Egyrészt, a kutya nem fogadja el gazdának a gyereket, amíg nem lépett legalább serdülő korba (egyszerűen nincs még felnőtt szaga), csak úgy, mint a "gazdának a kölykét", de nem fog neki feltétlenül szót fogadni. Védeni fogja, meg játszani vele, de nem tekinti gazdájának. Másrészt körülbelül biztos, hogy a kellemetlenebb, vagy már unalmassá váló feladatok egy idő után a szülőkre maradnak, pl. állatorvoshoz vinni, fürdetni, korán reggel sétálni vinni. Az anyagi része meg általában teljes egészében a szülőket terheli. Így szerintem nem mondható az, hogy a gyerekeknek vesztek kutyát, hanem az, hogy magatoknak, vagy a családnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!