Meddig csöppentsek a szemébe?





Szia!
Addig kell adni, amíg a doki mondta. Nehogy visszafertőződjön neki!
Mi 1 hétig csepegtettünk, Brulamycint.










Hú, melyik fajta az, amit 5x kell cseppenteni??
A mienket csak 4x kellett.
Nekünk az elmúlt két hónapban 3x volt, illetve az első alkalommal ugyanaz, mert sajnos én is leálltam a cseppentéssel az első tünetmentes nap után (azt még végigcsepegtettem), és másfél nap múlva visszajött, kezdhettük majdnemhogy elölről.
Annyit mondtak nekem a patikában, hogy tünetmentesség után még 4-5 napig cseppentsünk, csökkenő mennyiségben. De ezt meg kell kérdezned, mert nekünk nyilván más fajta cseppünk volt!
Harmadszorra sikerült "kidolgoznom" egy cseppentési módot, amivel gyorsan és pontosan be lehet cseppenteni, a vége felé a lányom rájött, hogy nem is fáj, így akkor már nem is sírt.
Hátára fektetem a gyereket egy nagyobb ágyon, fölé térdelek úgy, hogy a kezei is bent vannak a combom alatt. Jobb kezemben a cseppentő (jobb kezes vagyok),hüvelyk mutató és középső ujjammal tartom, a bal kezemmel felhúzom a felső szemhéját, majd a jobb kezemmel lehúzom az alsó szemhéjat a gyűrűs és kisujjammal, és a cseppentőt ekkor nyomom csak meg, és abba a pici résbe, amenniyre szét tudom nyitni a szemét cseppentek.
Gyakorlatilag "erőszakkal szétfeszítem" a szemét, de ezt finoman csinálom, egyáltalán nem fájdalmas, és sokkal hamarabb meg van, továbbá nem kell tízet cseppenteni, mire egy csepp belemegy. (Nálunk két gyereknek volt egyszerre, és első körben újabb szemcseppet kellett venni, mert kifogyott a sok béna próbálkozás miatt...)
Azt hiszem, minden fajta verziót kipróbáltunk, és hiába kérlelés bármi, nekem mindig belepislogott a lányom, később már egyenesen ki sem nyitotta a szemét, ha látta, hogy jövök a csöppentővel, hiába rábeszélés, jutalmazás beígérése, bármi.
Ami még fontos, hogy száraz legyen a kezed teljesen, és a szeme körül is, mert ha nedves, lecsúszik a kezed és nem tudod szétnyitni.
Kitartás és jobbulást!















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!