1,5 év körüli gyermeketek miket tud már? (szavak, rágás, bilizés, kanállal evés, pohárból ivás, rámutat-e dolgokra- ezek érdekelnek leginkább)
Szavakat még nem mond, rágni már mindent tud, pl. nyers almát szépen harapja és eszi, bilit még nem próbáltuk, majd januártól gondoltam elkezdeni. Kanállal nagy ritkán beletalál a szájába, de a maszatolás kiválóan megy. :-) Poháról úgy iszok ha én tartom a poharat, amúgy magára önti. És nem mutat rá semmire, nem tudja melyik a feje, lába, stb. Pápát is csak ünnep- és vasárnapokon int...
17 hónapos kisfiú.
Szia!mi most leszünk 17 hósak beszéni nem beszél csak cic(cica)ham(enni)anya ennyit mond csak.
Kanállal sem eszik csak mellé ejti:(
Bilire majd csak tavsszal kezdünk valamit.Integet,puszit küld,mutatja hol a feje,füle,ora,szája,foga.+ha mondom nei hogy mosa anya a pocakodat akor azt is megmutatja.
Ha mondom szeresd meg!bármit/bárkit megölel.
Remélem segítettem:D
17 hónapos a lányom.
Beszélni nem igazán tud még, csak pár halandzsa szava van meg 2-3 olyan szó, amit dolgokra használ (mamma-cumi, nyamba-enni, baba).
Enni szépen eszik egyedül, a merítésben kell még segíteni, persze, a maszatolás is kiválóan megy.:)
Pohárból még nem tud inni és nem is érdekli...
Integetni csak nagyon ritkán.
A nemet a fejével mutatja.
Testrészeit megmutatja és a berendezési tárgyakat, játékokat, állatokat is felismeri.
A bilizést nem próbáltuk, majd tavasszal.
Rágni mindent megrág, nem fulákol, öklendezik.
Szia!
Az én kislányom 18 hónapos. Szinte mindent mond már, egyszerűbb mondókákat is, persze nem teljesen végig, de érthetően és szépen.
Cumisüvegből szeret a legjobban inni, de ebédkor mindig pohárból adok neki, ügyes, csak akkor folyik mellé, ha nem figyel oda. A levest, a főzeléket kanállal eszi, egy falatot ő, egy falatot én adok neki, így haladósabb, persze néha kicsi mellé is megy, de nem számottevő. A villára egyedül felszúrja a virslit, banánt, rántott húst és meg is eszi.
Szereti a csokit, a gyümölcsöket, a nyers zöldségeket, a leveseket, hála istennek nagyon jó evő.
Kb. 1 hónapja elkezdték érdekelni a mesék a tv-ben, a Dóra a felfedező a kedvence. Tapsol neki, énekel, táncol, utánozza őket.
Kint sokat ugrál, felmegy a kisebb csúszdákra és egyedül lecsúszik, csak a végén kell, hogy elkapjam.
Járunk 1 héten egyszer 1 órára "zenebölcsibe" ahol szintén sokat énekelünk, mondókázunk, játszunk, nagyon szereti.
Amúgy idegen társaságban elég félénk, a férfiaktól főleg tart.
A bilizést már augusztus végén elkezdtük, de csak játékosan, mindig először a kedvenc plüssállata pisil, kakil, majd utána ő. A reggeli után mindig kakil, így könnyű kiszámolnom, persze ez még nem tudatos, de örül neki. Utána együtt lehúzzuk a WC-n a produktumot, és ő elköszön tőle :)
Nincs segítségem a férjemen kívül, kicsi korától kezdve szinte folyamatosan foglalkozok vele. Ez nem dicsekvés, hanem kényszer. Jó lenne néha csak fél órára a mamákhoz elvinni, de nagyon messze vannak.
Sztem azért fél az idegenektől is, mert nem találkozik túl sok felnőttel rajtunk kívül.
Mostanában mióta a meséket nézegeti, már van időm főzni is, és szusszanni egyet :)
Amúgy sztem ne aggódj minden gyerek más, és más ütemben fejlődik. Hamarosan ő is elkezd beszélgetni.
Szép napot nektek és minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!