Akinek problémás a gyereke, hogy viseli a környezete véleményét?

"Mindenki a gyereket viszi ide-oda, ahelyett, hogy saját magán dolgozna."

Olyan okos vagy... Az azért meg van, hogy a nevelési tanácsadó, gyermek pszichológus az figyeli és értékeli a szülő viselkedeset és elmondja, mi a probléma vele, miben lehetne változtatni.

Az nem zavar,ha nekem magyaráznaj,rövid úton elintézem, amikor a gyerek előtt vagy a gyereknek mondják az már igen.

A mi társadalmunkra nagyon ráférne az,hogy megtanuljuk elfogadni magunkat és másokat.

Család nem képes megérteni, hogy nem, pl. nem megyünk egy olyan lakásba, ami tele van éles sarkokkal meg képek kiálló szögeivel, mert a gyerek nem képes felfogni, hogy ne rohangáljon.

Boltban pl. igyekszel elkerülni, hogy ráordíts, amikor sokadszorra se érdekli, amit mondasz, de így is van, aki beszól és kifigurázza, ahogy beszélsz hozzá. De olyan is volt már hogy rászóltam a gyerekre erre egy vadidegen elkezte nevelgetni. Hát azt hittem pofánvágon komolyan. Ilyenkor simán beszólok a gyereknek, hogy nem kell csinálnod, amit a néni mond, vagy ne merd csinálni.

Nekem 2 adhd-s gyerekem van. Ahogy a 16-os mondta, eléggé megutáltam az embereket.

Általában 2 csoportra lehetett osztani a környezetemet:

1. Ők azt gondolták, amit itt már más is leírt, meg amit általában az emberek szajkóznak. A gyerek egy tükör, ha gond van a gyerekkel, akkor a család nem működik jól, vagy leginkább az anyja. Tehát nézzek magamba, hogy mit rontottam el.

2. Ők még az együttérzőbb csapat, azt gondolják, hogy a gyerek csak kicsit elevenebb, nincs is vele semmi probléma, én meg a paramami vagyok.

Persze tudom, hogy az emberek tudatlanok, meg nem nagyon van empátia. Valahol azt is megértem, ha a többieket zavarja a gyerekem. Ezért elég kevés helyre mentünk, csak ahova nagyon muszáj volt.

Így is mindenki jobban tudta, hogy hogyan kéne nevelni a gyerekemet. Volt, hogy itt kommenteltem egy ilyen kérdésre, és egy 18 éves tini írt priviben, nagyon kis cuki volt, ő akarta nekem elmagyarázni. Hogy vigyem friss levegőre, ne engedjem számítógépezni, és figyeljek az étkezésre. Köszi drágám, de azért aki ilyen gyerekkel él együtt az már egy egész könyvtárat elolvasott a problémáról, ezer helyre vitte, hogy segítsenek, nem fogja megoldani a problémát az, ha adok neki egy almát.

Igyekszem nem felvenni, de azért ezt nagyon nehéz. Főleg, hogy a közvetlen rokonság sem megértő, anyám szerint is kizárólag az én hibám.

Emiatt egy jó erős üldözési mánia is kialakult bennem, meggyőződésem, hogy én nem kívánatos személy vagyok, és mindenki utál.

Közben meg hallottam olyan visszajelzést is, hogy milyen szépen nevelem a gyerekeket, és le a kalappal előttem. Most már nagyobbak, szerencsére kevesebb a gond velük, szóval azért kinőnek tüneteket.

Sok pszichológusnál is voltunk, érdekes módon úgy kezdték, hogy ez egy genetikus dolog, nem én tehetek róla. Aztán mégis mindegyik engem akart kezelni. Én azt hittem, hogy amikor az egész világ a gyerek ellen van, akkor megpróbálja a pszichomókus elmagyarázni neki, hogy ő ül fordítva a lovon, de nem. A gyereket abajgatták, szegény kis áldozat. Aztán én voltam a hibás, meg a tanárok meg a többi gyerek.

Pár éve eljutottam odáig, hogy most már én megyek pszichológushoz, én akarok lenni a páciens, és nem a bajok okozója. Egy óra után azt mondta a pszichológus, hogy nem nekem kell a terápia, hanem a gyereknek. Jé, érdekes. Amikor a gyereket vittem, akkor engem akartak kezelni, most meg már őt.

Szóval egyébként a pszichológusok sem tudnak sokat csinálni a helyzettel.