Dackorszak: meggyőzés vagy "erőszak"? Esetleg ez is az is? Ti hogy gondoljátok?

Én is a dackorszakkal küzdöm, odáig jutottam, hogy segítséget kértem a bölcsődében a gondozónéniktől, hogy adjanak tanácsot. Ők azt javasolták, hogy a kedvenc játékot tegyem ilyenkor látható, de elérhetetlen helyre, és csak akkor adjam vissza, ha a hisztinek vége.

Eddig nálunk egyelőre ez sem segít igazán, még jobban üvölt, én még következetes vagyok, nem adom vissza a hiszti vége előtt, de már egyre jobban próbára teszi az idegeimet.

A legutóbbi műsorszám 50 percig (!) tartott, kitartóan üvöltött ennyi ideig. A hiszti kiváltó oka pedig nem volt más, mint az, hogy kérte, játsszunk a vonatkészletével, én levettem a polcról a játékot, letette a földre, és azt mondtam, oké, játsszunk, csak előtt felhúzom a nadrágját, mert kint van a dereka. Ennyi, semmi több. És mondom, majdnem egy órán keresztül ordított, miközben én minden saját és tanult trükköt bevetve próbáltam elhallgattatni, meg nem ütöttem, de az arcát hideg vízzel megmostam, hátha észhez tér tőle. Megjegyzem ez sem segített, végül magától hagyta abba.

Később megkérdeztem tőle, hogy miért sírt, erre azt mondta, "mert megmostad az arcomat". Ebből gondolom, hogy fogalma sincs arról, hogy mi az ok és mi az okozat, így feltételezem, hogy azt sem érti, miért teszem el a kedvenc játékát, és miért adom végül vissza... Így pedig szerintem az ő esetében ennek sincs semmi értelme.

Úgy döntöttem, hogy maradok annál, hogy próbálom figyelmen kívül hagyni, ha akar odajöhet hozzám, de a hiszti végéig nem szólok hozzá, és a befejezte, elmagyarázom neki, hogy miért kezdett sírni, miért nem lehetett azt, amit szeretett volna, miért csúnya dolog ennyire ordítani, és hogy én őt mindezek ellenére továbbra is nagyon szeretem, de szomorú vagyok nagyon, ha hisztizik. Egyszer hátha megérti...

Jobb ötletem nincs. Majdcsak vége lesz már ennek a hiszti-korszaknak.

Az én fiam 2,5 éves de nem nagyon hisztis, de én kivárom még véget ér, ha az utcán fekve üvölt 10 percig akkor is kivárom ( jó nem a zebrán, onnan azért lecibálom). Szoktam mondani neki, " ha elmúlt szóljon", vagy ha még nem nagyon hergelte be magát akkor a hisztimanó elfutott és keressük meg szöveg beválik, akkor sarokról sarokra kergetjük a láthatatlan manót.

Ha otthon tör rá, akkor csak kiteszem a wc-be, de nem csukom rá az ajtót és csak akkor jöhet ki ha elmúlt a hiszti. Néha hadakozik, akkor leguggolok hozzá és ott tartom, de nem engedem kijönni sem meg hozzám bújni sem csak ha abbahagyta. Én inkább a "nem akarom" szöveggel nem tudok mit kezdni, amikor nincs üvöltés.

Mi is azzal próbálkozunk, hogy addig nem jöhet ki a szobájából, amíg ordít, mert a hisztire ne vagyunk kíváncsiak. Ha lenyugodott, kijöhet. Nem mindig jön össze ez sem.

Ha máshol vagyunk, akkor is határozott próbálok maradni, ha pl. játszótérről menni kell haza, akkor megyünk, hiába a hiszti, nem könyörgök (ha máshogy nem megy, akkor felkapom és megyünk)

Nem nagyon érdekel, hogy ki mit gondol (én egyébként azon szoktam kiakadni, mikor fél órát könyörögnek a gyereknek, hogy induljanak, az meg a 20. kört teszi a téren, és füle botját sem mozgatja.)

Vannak helyzetek, amikor szabad a választás dolgok között, és van, amikor az van, amit én mondok, és abból nem engedek. Remélem előbb utóbb rájön, hogy ilyenkor kár hisztivel próbálkoznia, mert nem megy vele semmire.

Ha meg kb. semmi oka rá, de mégis kitör belőle az ordíthatnék, akkor nem veszek róla tudomást, hanem elkezdek valami érdekeset csinálni, ami őt is érdekli. Ez elég jól be szokott válni.

2,5 éves lány anyukája

Én ésszel tudom, hogy a türelem a legjobb, de sokszor nincs.

Szerintem itt a másik legfontosabb a következetesség, hogy mindig mindenre úgy reagálj, és ne az legyen, hogy egyszer lehet, máskor nem.

Én próbálom elmagyaráni, hogy mit mirét kell, vagy mit miért nem lehet, de persze nagyon nem érdekli.

Nekem néha elszalad a kezem, főleg, ha a kicsit bántja, ráül, megüti...

Én amondó vagyok, hogy nem baj, ha néha kap egy pofont, nem hiszem, hogy attól rossz ember lennék, vagy a gyerekem rossz ember lenne majd. De persze ez sem azt jelenti, hogy verem a gyereket.

Nálunk van büntiszoba, oda is be szoktam küldeni, hogy jöjjön ki, ha lenyugodott. BEmegy, kihisztizi magát, és mosolyogva kijön. Ha rosszat tesz, magától már tudja, hogy hova kell menni...

Szóval türelem és következetesség...