Ha a kisgyerek túl lassú, hogyan lehet "felgyorsítani"?
Nekem ebből voltak gondjaim az iskolában. Folyton sürgettek, így nem tudtam rendesen elpakolni, legközelebb nem találtam semmit, akkor már azért is le voltam tolva pluszban hogy rendetlen vagyok. Az öcsém jobban járt, miután neki beszédproblémája is volt, a btmn papírjára ráírták azt is, hogy munkatempója lassú, és ezt figyelembe is vették a tanárai.
Ha nem utálja az ovit, akkor megfontolnám hogy maradjon.
Maradjon, abból nem lesz hátránya. Tanító vagyok, volt 2 ilyen gyerkőc is az előző osztályomban. A kislányt frusztrálta is a saját lassúsága, mindig utolsó volt mindenben, legyen az evés, öltözés, feladat, bármi. Teljesen okos, ügyes lányka, negyedik év végén matekversenyen is szépen szerepelt, mesemondón szintén. Egyszerűen lassú volt és kész, főleg az első két évben. Neki is rossz volt, meg mindenki másnak is. A kisfiút nem annyira zavarta, ő elég szétszórt is volt, de már az első feladatot megoldotta a többi, ő meg ott tartott, hogy vajon melyik könyvet kell nyitni?
Hidd el, sokat érik, fejlődik egy év alatt. Hagyd meg ezt a lehetőséget neki! Jót fog tenni.
Én fiam is hasonló és egy évet maradt oviban + kötelezően elkezdtük vele az úszást és lovaglást.
Nagyon lassú volt, hiába csinálta jól meg a feladatokat. Első egy hónapban ment a sírás, nem akart úszni.menni stb.. de nem lehet ráhagyni. Meg is lett az eredménye rengeteget ügyesedett, megtanult úszni is.
Azért az úszás mert ott nem lassulhat be, nem lehet elgondolkozni várni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!