A lányom minden egyes alkalommal sírva fakad, ha nemet mondok valamire, mit csináljak vele?

Kiskamasz. Kinövi.

Türelem.

😁🌷

Először azt tanácsoltam volna, hogy ne csak annyit mondj neki, hogy nem, hanem magyarázd el hogy miért nem, de aztán láttam, hogy ez megtörténik. Esetleg az óvónőt megkérdezheted, hogy az óvodában hogy reagálja le, ha valamit nem lehet és ők mivel nyugtatják meg ilyenkor

#1 azért egy óvodás semmiképpen sem kiskamasz...

Társasjátékozzatok sokat. Nem kell mindig nyernie.

Rossz a kudarctűrő és a kompromisszum készsége.

Majd erősödik.

Testvére gondolom nincs.

Lehet, hogy butaság, de nekem az jutott eszembe, hogy talán az fáj neki, hogy nincs semmi/túl kevés/ a kontrollja a saját életére és ebben besokallt.

Esetleg az ilyen szituációkban rögtön elterelni választási lehetőségekkel? Pl.:"most nem megyünk cirkuszba, de hétvégen hova mennél helyett szívesen vidámparkba vagy játszóházba?"

"Ma nem aludhatsz a barátodnál, mert holnap korán kell kelni, de hétvégén választhatsz hogy a kiskutyás vagy a sárkányos pizsidet akarod vinni?"

Ezek kicsit esetlen példák, illetve a kivitelezése is kemény agymunka, hogy azonnal felismerd a helyzetet, legyárts egy választási lehetőséget stb.

De talán egy próbát megérhet.

Illetve az ilyen éles helyzeteken kívül is próbálhatsz több döntéshozást csempészni a napjaiba.

Nekem is az jutott eszembe, hogy a döntés és az élete feletti irányítás hiánya lehet a baja. Pl az öltözködős példánál én a 4 éves lányommal már elengedtem ezt a harcot :D Ha bohócnak akar öltözni, hát tegye, 2 éves dackorszakos húga van, nekem nincs energiám ezen izmozni vele, mikor máskor nézzen ki hülyén, ha nem 4 évesen... Majd kamaszként ugyanez lesz valószínűleg, de akkor már talán nem lesz bántó a végeredmény :D

Egyébként nálunk is sokszor jön a sírás és az azonnali, túlzott reakció a visszautasításra. Mármint a program visszautasítására, de olvastam valahol, hogy ilyenkor a gyerek azt éli meg, hogy őt utasítjuk el. Nem tudom, ennek mennyi valóságalapja van, mindenesetre én igyekszem a megfogalmazással trükközni, hátha az segít. Nem szokott, de ki tudja, mi lenne, ha csak egy kategorikus "NEM" lenne a válaszom :D

Azt vettem észre egyébként, hogy nálunk sokkal durvábbak és gyakoribbak ezek a reakciók, ha éhes, fáradt, valamiért amúgy is megborult a belső békéje. Szóval alapvetően ezeket figyelembe véve igyekszem kezelni és megelőzni a bőgést. Mert jól írod, nálunk sem egyszerű sírás van, hanem ordítva vonyítás, ami akkor is kikezdi az idegrendszerem, ha éppen én magam is kipihent és angyali türelmű vagyok. De olyankor megvárom, amíg kisírja magát, megölelgetem, megszeretgetem, kap enni vagy ágyba dugom, és utána legközelebb visszatérünk a témára, ha olyan. Az én lányom is borzasztó akaratos, de nem tudok mit csinálni, ott a kicsi is, akinek szintén van akarata, saját elképzelései, nyilván nekem és a család többi tagjának is vannak igényei, nem lehet mindig az, amit a 4 éves akar. Sőt. Ezt muszáj megtanulnia, ami nehéz lehet neki, szóval ilyenkor próbálom magamon is azokat a technikákat, amiket neki tanítok, hogy mély levegő, dobbantás, mittudomén, így kiadni magamból a feszkót és utána megértőnek és türelmesnek maradni vele. Ami hát, vagy sikerül vagy nem, de azért az igyekezet ott van, és ezt tuti érzi ő is.

#5

Persze, van gyerek, akinél ez beválik, de pl sajnos az én 6 évesemnél nem.

Ő csak addig képes gondolkodni, hogy "most"...

Nálunk is volt a sírós időszak, ha valami nem úgy alakult.

Most meg ha logikai érvelésekkel próbálom meggyőzni, (pont ilyen nem volt, csak hogy az összefüggés érthető legyen, pl hideg van, szoknyában akar jönni, és elmagyarázom az időjárást, meg hogy megfázik), jön az, hogy "De kérleeeek"... És ilyenkor már azt se tudom, mit mondjak, mert kizár mindent, csak a célja lebeg előtte...

Örülj neki ha csak sír, a fiam örjöng, ütni akar, elrohan, bár csak sírna.

És ha pl adok döntési lehetőséget és az történik amit mondott, dühöng hogy még is a másik legyen.