Miért lehet, hogy egyedül "könnyebb"? Vagy legalábbis, egyszerűbb a gyerekekkel?

A férjem nagyon jó pár, szuper apja a lányainknak, az élet minden területén megállja a helyét. Fürdet, altat, jelen van. Távmunkában dolgozik, de elvárás, hogy negyedévente 1-1 hetet elmenjen a cég irodájába, hogy azért személyesen is lássák a fejét.

Most is egy ilyen 1 hetes külföldi kiruccanáson van, és ugye én meg maradtam itthon a csajokkal. 2 és 4 éves kis rosszcsontok, akik közül a kicsi most kezdte a bölcsit, a nagy meg középsős óvodás.

És én lehaltam a különbségen. Ég és föld az esti rutin, a gyerekekkel időtöltés itthon, a minden. Mármint baromi fárasztó, hogy egyedül vagyok mindenre, hogy nincs az, hogy akkor én most elmegyek nyugiban vécére, apátokat zaklassátok, de még így is azt veszem észre, hogy könnyebben kezelhetők a lányok. Egymással is kevésbé marakodnak, az esti rutin meg összehasonlíthatatlan. Általában az szokott lenni, hogy időben elmegyünk fürödni, aztán meseolvasás és alvás, mármint elméletben, de azért a gyerkőcök (főleg a nagy) ezt általában egy jó órás ordítós-sírós szenvedéssel megtoldja, mert még játszani akar, még beszélgetni akar, még eztmegaztakar, szóval na, a vége az, hogy egy ~3 órás "esti rutin" után a férjem és én már csak pislogni tudunk bágyadtan a tiktokra egy húsz percig, aztán beájulunk az ágyba. Amikor meg nincs itt, vagyis most, akkor meg simán az van, ami az elméletben- fürdés, fogmosás, meseolvasás, felhívjuk Apát videóhívással, aztán ágyba és alvás. Viszonylagosan kis ellenállással. Fél9-től, de legkésőbb 9-től már szabad az estém, csinálok amit akarok békességben.

Ez mi? Miért lehet ez?

A férjem ugyanazt képviseli, mint én, nem csinál semmit, amit én sem csak simán jelen van, ő fürdeti az egyik-másik gyereket, olvas mesét, mikor-hogy, általában "váltjuk" a gyerekeket, egyik nap ő fürdeti a nagyot, én a kicsit, másik nap fordítva, így mindkettő kap kizárólagos figyelmet mindkettőnktől, de nem az van, hogy akkor ő most bolondozik velük alvás helyett meg megengedi, hogy mittudomén, vérengző horrort nézzenek a tévén vagy akármi, ami felpörgetné őket. És mégis egy kínszenvedés az este, ha jelen van, és már eret vágok magamon kínomban, most meg olyan nyugis. És nem egyszeri eset, 2 éve van ezen a munkahelyen, mindig ez volt a tapasztalat. Utálom, hogy elmegy, a lányoknak is nagyon hiányzik, de mégis azt látom, hogy ilyenkor könnyebben kezelhetőek.

Most komolyan, a végén kiderül, hogy a hagyományos családmodell a tuti, amikor apuka csak egy sötét árnyék a sarokban, és nem vesz részt a gyerekek életében? Én azt hittem volna, hogy az jó, hogy az apjuk megosztja a tennivalókat és aktív részt vállal a mindennapjaikban.

Nyilván ez a helyzet a férjem rettenetesen bántja. Ő úgy volt vele, hogy végigszenvedi az estét, mert hát ez ilyen, legalább nem hagy engem sem magamra, de most egy kicsit megkérdőjelezi ennek a létjogosultságát. Merthogy ő segíteni akar, de csak rosszabb lesz? Ne is legyen itt? Tök sajnálom szegényt, mert imádja a lányait és szívesen van velük, velünk, és én megértem, hogy ez az egész helyzet rosszul esik neki. Nekem is rosszul esne. De ha tudnám, hogy miért van így, az akkor azért sokat segítene mindkettőnknek.

Szerintetek? Ez hogy létezhet? Én ilyenről még nem is hallottam amúgy. Mi lehet ennek a magyarázata?