Hogyan lehet bevezetni kicsi gyerekeknél a "mindenkinek van valami fix feladata" dolgot?

Főleg, ha a gyerek nem túl együttműködő :D

Két kicsi lányom van, a 4 éves nagyobbról szólna most a történet és a kérdés. Világéletében bevontam mindenféle házimunkába, de nem különösebben kötötte le. Alkalmanként, amikor éppen olyanja volt, akkor segített kipakolni a mosogatógépet meg elindítani egy mosást, de nem volt különösebben oda ezekért, inkább a gombnyomogatás kedvéért vett ebben részt, nem azért, mert jajj, ő is ott van anyával és segít neki és együtt "játszunk". Ugye egy 1-2 éves gyereknél ezt még nem is erőlteti az ember, viszont most már nyáron 4 lesz. Bölcsődébe járt, most ovis, az első naptól kezdve nagyon szépen tartja ott a szabályokat, kidobja maga után a szemetet, visszarakja a játékokat oda, ahonnan elvette, szóval ilyen apróságok, amiket szeretnék tőle elvárni itthon is. Vagy ha konkrétan ezt nem, mert nyilván itthon nem olyan szigorúak a szabályok, de azért annyit igen, hogy legalább este segítsen összepakolni a játékokat, a szemetet amiket napközben szétdobál, a ruhákat maga után a szennyesbe dobja, ilyesmi. Nem gondolnám, hogy ez túlzás lenne, semmi olyasmiről nincs szó, hogy akkor most mosogasson el meg főzzön ebédet vagy porszívózza fel a házat, de azért ezek szerintem elég alapok egy 4 évestől.

Na, és erre nem hajlandó. Tudom, dackorszak, tudom, az oviban kifárad, amúgy is testvérféltékenység megvan, lázad, nem tetszik neki, hogy nem minden körülötte forog, de hát basszus, erre nem lehet optimalizálni az egész család életét. Nagyjából most is az van, mint babakorában, ha éppen olyan kedve szottyan, akkor nagyon cuki, segít és részt vesz és sütjük együtt a sütit és elpakol maga után egy szó nélkül, de ezek mindig eseti dolgok, amik csodaszámba mennek. De inkább az a jellemző, hogy ha a nap végén egyszer megkérem, hogy dobja ki a taknyos zsepijét vagy vigye a piszkos tányért a konyhapultra, akkor nagy drámával megszólal, hogy "MINDENT nekem kell csinálnom!".

Szóval érdekelne, hogy olyan gyerekkel, aki így áll hozzá bármiféle közreműködéshez a családi életben, hogyan lehetne közös nevezőre jutni? Ott van a másik gyerekem, aki egy lehullott falevéllel is képes két utcát visszasétálni, merthogy megunta vele a játékot, szóval visszarakja a helyére (nem túlzok, megtörtént eset, és pedig ő 1,5 éves, még nem jár bölcsibe, otthon meg én nem erőltetek ilyesmi szabályokat, ez abszolút belülről jövő vágy részéről), nélküle nem indíthatok mosást és teregetni sem kezdhetek el, amíg ő nincs jelen és segít (meg kell várni, amíg szépen odatolja a széket, hogy felérje, aztán fel-le mászkál és pakolja a ruhákat a szárítóra, eszméletlen aranyos). Ő ha meglátja, hogy pakolom a duplókat a dobozba, akkor egyből pattan és jön pakolni ő is. A nővére csak ül csendben, ahol volt és nézi, királyi fennsőbbsége minden tudatával, amíg mi, a pórnép, rendet rakunk. Szóval van referenciám, hogy milyen az, amikor egy gyereknek ez könnyen jön :D De ötletem sincs, hogy hogyan vehetném rá a nagyobbat, hogy kicsit együttműködőbb legyen. Az nem zavarja, hogy napokig kerülgetjük a rumlit, attól csak én leszek idegbeteg. Nem zavarja, hogy ettől elveszhetnek játékok, eltörnek, ha néha rálépünk, begurulnak a kanapé alá, mittudomén. Nem érdekli, ha addig nem tudok vele játszani, amíg pakolok, akkor sem, ha emiatt rövidebb ideig tart. Az olyan zsarolással is próbálkoztam már, hogy akkor egyáltalán nem játszunk vagy kidobom az összes játékot a kukába, de ez sem jött be, amellett, hogy nekem is rossz érzés volt így fenyegetni, eredménye sem lett. Szóval érdekelnének egyéb megoldások, hogyan lehetne belőle "normális" gyereket faragni, akinek már most normális az életében az, hogy kiveszi a részét a tennivalókból, és nem kamaszként kell majd pislognom, hogy még mindig tőlem várja a kenyér vajazását.