Lehet később baja kislányomnak, ha kétszer volt már koponyaröntgenje? 4 és 8 évesen.
Egyébként milyen betegségnek a gyanúja merült föl, hogy megröntgenezték, ha nem baleset volt?
Gyerekeket nem szoktak minden szíre-szóra röntgenezni.
Hónapokig nem tudott kikeveredni az oviban a hányásból. És mivel annyit hányt, h már ki is száradt, fájdogált a feje is. Ez a kettő együtt nem túl jó kombináció, emiatt elküldtek gasztróra, neurológiára, vérvételre, szemészetre, hasi UH-ra és koponya RTG-re. Az derült ki, hogy semmi más ok nincs, tényleg csak a hányásos járványból nem tudott kikeveredni fél évig. Bár most azt olvastam, hogy RTG csak a törést mutatja ki, és akkor nem volt balesete a fejével. Biztos alapos akart lenni az orvos.
Most sajnos megcsúszott a lépcsőn, most baleset miatt kellett. A háziorvos egyből azt mondta, h ilyenkor sebészetre kell menni RTG-re, és az ottani orvos is arra utalt egyből. 2 orvos utasításait nem kérdőjelezem meg. Ma megyünk kontrollra, majd ott megkérdek egy radiológust, hogy tényleg félnem kell-e.
Igazából az zavar, hogy azt olvastam, hogy ha lesz káros hatása, akkor az 10 évig is lappanghat. És csak utána jön elő, vagy még később. Meg ez is olyan, mint a napégés, összeadódnak a sugárzások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!