Akiknek a gyereke óvodában zárkózottabb volt,nem igazán barátkozott a többi gyerekkel, később az iskolában hogy alakult? Jobban kinyílt? Lettek barátai?

Egyet értek az első válaszolóval! Én is ebben a cipőben jártam mindig, és járok most is.

Gyerekkorban kell segítséget kérni/adni! Felnőtt korban már késő...

A lányomnak sokat segít a környezetváltozás és az, hogy végre olyan nevelő mellett volt, aki odafigyelt rá. Az óvónők hajtották, nem kérdezték (vagy nem hatekonyan), hogy mi a gondja a csoporttal. Kiderült, hogy a látása volt a probléma, ennek javítása után könnyen idomult, de cserfes sosem volt.

Az iskolában is tisztelettudó, aktív, barátkozik, de nem a társaság közepe, ő ilyen típus. Én nem vártam csodát, csak annyit próbáltam tanítani neki, hogy a szociális igényein túl nézze azt is, mire lesz szüksége a boldoguláshoz. Sikerrel veszi eddig az akadályt.

lányomnak oviban volt 2-3kisbarátja,suliban is fiukal érezte magát jol,aztán messze költöztünk másik iskola itt meg 3-4 barátnöje van de ő egy nehezen oldodo tipus akinek sok idő kell hogy feloldodjon .

a legidősebb fiam ő már felnött meg nem szeret senkivel beszélgetni.

Kisfiam is mindig az óvónőkkel volt, egész életében felnőttekkel értette meg a legjobban magát, és ő maga is felnőttesen beszél és viselkedik a mai napig.

Egy-két barátja volt oviban, de inkább egyedül kismotorozott az udvaron. Átlagon felüli az intelligenciája is.

Idén 8 évesen diagnosztizálták enyhe Aspergerrel.

Hálisten suliban semmi hátránya nincs, elején nehéz volt beilleszkednie, de mindig van most is 1-1 fiú akivel tud barátkozni.

De a teljesítménye az kiemelkedő, főleg reál terén.