A lányos anyukáknak sokszor van bajuk a fiúkkal, féltik a lányaikat és olykor le is nézik a fiúkat?
Ez nem provokatív kérdés csak feltűnt, hogy többször nekem is meg más fiús anyukáknak is tettek már megjegyzést, meg nem hagyják játszani a lányokat fiúkkal, mert azok biztos agresszívek, verekednek és biztos bántani fogják a lányukat.
Ma is a bölcsis gondozó elmondta, hogy a fiam kivette a másik gyerek kezéből a játékot, erre a lányos anyuka megjegyezte, hogy hát igen a fiúk ilyenek. Valahogy a lányokhoz nyugodt, kedves természetet társítanak, míg a fiúkhoz az agresszív, verekedős, rossz gyerek képét. Pedig az én fiaim nem is ilyenek. Az én fiam kifejezetten szeret puszit adni másoknak, az igaz hogy volt már hogy ellökte őt a másik gyerek.
Nekem fiam is van és lányom is.
Igaz, hogy a fiam " vadabb,elevenebb" mint a lányom volt ennyi idős korában(2 a fiam)
De soha nem volt az, hogy nem engedtem fiúkkal játszani a lányomat, ugyanúgy ahogy a fiamnak sem tiltom meg, hogy lányokkal játszom, pl játszótéren, vagy bárhol ahol más gyerekek is vannak.
Soha nem néztem le a fiús anyukákat, se a lanyosakat .nem is értem miért kellene lenézni bárkit is.
Egyébként nem a nemtől fugg, hogy a gyerek hogy viselkedik.Attol függ, milyen a gyerek természete.
Van fiam és lányom is.
Csak az előítéletes hülye szülőket "nézem le". Meg azokat, akik tojnak arra, hogy neveljék a gyereküket és ráfogják a gyerek nemére, hogy olyan, amilyen. "Jaj, xy csak fiú, azért ilyen"
"-Miért az én fiam talán nem fiú, hogy nem akkora barom, mint a tiéd?"
Két kislányom van, a nagy is még csak ovis, de őszintén szólva, én a fiúkat féltem tőlük :D Nekem pont az a benyomásom ebben a korosztályban, hogy a fiúkat túlféltik, vagy nem tudom, miért, de eddig csak olyan fiúkkal találkoztunk a játszótéren, oviban, akik elbújtak, féltek, nem mertek közeledni, stb. A nagylányom bölcsibe is járt, ott korosztályában inkább fiúk voltak, így velük barátkozott (ezt ugye mégis hogy tudnám tiltani, még ha akarnám se menne), és voltak, akikkel külön is találkoztunk játszóterezni meg ilyesmi. Hát... Nem az volt a benyomásom, hogy a fiúk olyan vadak lennének. Vagy legalábbis, ezek a fiúk. Vagy az én lányaim extrém vagányak, vagy a véletlen mindig úgy hozta, hogy kicsit félénkebb fiúkkal sikerült összetalálkoznunk. Amivel nekem nincs bajom, csak ugye akkor a fiúkat kell féltenem a csajoktól. Mármint viccen kívül, mindig ugrásra készen állok a játszótéren, hogy megvédjem a többi gyereket az enyémeimtől.
Arról nem is beszélve, hogy mi lesz később. Okos mindkettő, szép mindkettő, belevaló mindkettő (főleg a kicsi, jézusom, 15 hónapos, de azon gondolkodom, hogy bubifóliázzam az egész házat miatta, mert a hagyományos gyerekvédelem ide kevés), ha ez így marad, mire kamaszok lesznek, akkor a fiúkat kell félteni tőlük, és nem fordítva.
De ez kizárólag az ő természetükön múlik, nem azon, hogy ki milyen nemű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!