Meg bántottam a kisfiam, nagyon rosszul esett neki, biztos vagyok benne hogy emlegetni fogja hogyan tehetem jóvá?
Hány éves?
Amúgy: őszinte beszélgetéssel. Sokszor, sokféleképpen elmondod,hogy miért mondtad. Türelmesen, az ő szintjén. Sokat beszélgessetek róla, akkor feloldódik a trauma.
Nem lesz semmi baj,minden szülő mond néha olyat,amit nem úgy gondol. Ha őszintén bocsánatot kértél,arra is emlékezni fog. Nyugi.
Valami jó nagy sz.r lehet abban a családban, ahol ettől a gyerek kisebb idegosszeomlast kap. A szomszédban egy raklap gyerekkel élnek, tízpercenként elhangzik ennél jóval cifrább is, és kb lepereg a gyerekekről. Mondjuk láthatóan a kérdező is elképesztő mentális állapotban van marha alacsony küszöbbel, ha elkezd zokogni csak úgy a semmiből.
Egy kicsit egészségesebben kéne hozzáállni mindenhez, mert ha ekkora mimózanak neveled őket, az első munkanapjukon felkotik magukat tizenöt év múlva.
Nem értek egyet a verbális abuzussal, és ez a mondat sem volt a helyén, de ebből még lesz gond, mert láthatóan senki nem tud stresszt és konfliktust kezelni. Márpedig az élet fontos és kikerülhetetlen része a stressz és frusztráció. Egy bocsánatkéréssel ennek rendeződnie kellett volna, de úgy néz ki a gyerek tűréshatára is nagyon alacsonyan van.
Inkább a teljes nevelésen kéne kicsit rágódni, hogy vajon jó e példa, amit látnak a gyerekek.
Én is megbantottam egyszer a lányomat .
Azt mondtam,hogy bár még sem szultelek volna.
Ahogy kifejtettem a számon már meg is bántam.mert az életemet is odaadnam érte.
Sírt O is,én is.sirva kértem bocsánatot tőle.
Nincs mentség arra amit mondtam.egy dög vagyok.
A lányom még egy angyal,hogy megbocsátotta nekem ezt a csúnya szöveget.9 éves most,és ez olyan két éve volt kb
4 éves és eléggé érzékeny, túl érzékeny mindenre igazából a hangoktól kezdve mindenre. Szenzoros.
Igen, kezelhetném jobban a stresszt, de az vesse rám az utolsó követ aki minden helyzetben totális higgadtsággal veszi az akadályokat.
Bocsánatot kértem és beszélgettem vele, de még el alvásnál is fel hozta. Remélem mára el felejti
Szerintem is túlreagálod. Nem a gyereknek kéne irányítani, hanem a felnőttnek. Felhúzott, ideges voltál, beszóltál, ennyi.
Jó, értem én, hogy elvileg egy szerető édesanya nem mond ilyet, de szerintem nagyon sokan mondják, és nem gondolják komolyan. A gyerekekről meg általában lepereg.
Szerintem ez így jó ahogy csináltad.
Olyan nincs hogy egy ember, anya ne hibázzon. De tudjon bocsánatot kérni. Ezzel egy jó példát mutatsz neki. Esetleg az ő nyelven tudnád meg elmagyarázni neki a miértet, ha még nem tetted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!