Tényleg ez ekkora probléma? Karácsonyi ajándék téma
Figyelt kérdés
Most vagyunk abban a korban, mikor nálunk is és testvéreinknél is kisgyerekek vannak. Számszerint a családban a mi 3 gyerekünkön kívül van 12 kisgyerek. 0 és 14 év között. Évek óta a karácsonyi ajándékokon megy a harc, mert van akikkel csak ilyenkor találkozunk szinte, nem ismerjük a gyerekeket és úgyis mindenkinek megvan mindene. Eddig 5000 forintot költöttünk gyerekenként, régebben a szülő mondta meg, hogy mit vegyünk a gyerekének, a nagyobbak pénzt kaptak. Nekem ebből elegem lett, manapság 5000 forintból nem lehet értelmes dolgot venni, nem tudok mit kitalálni a gyerekeimnek, ráadásul 4 féle dolgot, tehát 4×5000 ért kellene szarsagokat kitalálnom. Akkor felbetődött hogy minden gyerek kapjon pénz, tehát kicserélnénk az ötezreseket. Én felvetettem, hogy hagyjuk ezt az ajándékozás,mert az ember csak elkölt 60 ezer forintot olyan dolgokra, amiknek semmi értelme, inkább mindenki koltse a saját gyerekére ezt a pénzt. Mielőtt még megkapnám telne rá, de utálom a felesleges pénzkidobást. Szóval mondtam hogy hagyjuk erre most mindenki engem szid, egyedül egyik tesóm ért velem egyet. Mit tennétek a helyemben? Ne vegyek ajándékot és kész? Talán jövőre már ők sem vesznek?2023. nov. 27. 13:38
11/12 anonim válasza:
Egy bizonyos kor alatt csalódás a gyereknek, ha megszokta és mégsem kap ajándékot. A szüleim egy idő után arra álltak rá, hogy élményt adnak az unokáknak. Már amelyik szülő erre vevő volt. Elvitték vadasparkba ide-oda. Nálunk még kicsik a gyerekek, az egyik testvérem belátta, hogy nem szabadott volna annyi játékot adni az övéiknek. Nagy gonddal elrakta az ő játékukat, én megmondtam neki, hogy ezekből is adhat. Belement. Nálunk is sok a cucc, náluk is, a gyerekek ennek is ugyanúgy örülnek. Később nem tudom, mi lesz. Tavaly közösen sütöttünk mézeskalácsot az unokahúgommal, ez volt az ajándék. A másik testvérem gyerekeinek meg egy jókora listáról választunk, anyukával egyeztetve. Nagy a család, rengeteg ajándékot kapnak, az ajándékozás úgy néz ki, hogy kibontják az egyiket, majd nyúlnak a következőért...
12/12 Mazipa válasza:
Esetleg lehetne Excell tablazatban vezetni,es rotacioban ajandekozni. Igy bar kompromisszum, mert megmarad az ajandekozas, de.mindenki.csak.egy gyereknek vesz, es igy nem.is gyulik annyi kacat, de megis megmarad az ajandek. Aztan mondjuk amikor meg a gyerekek nagyon lesznek, mondjuk 14 korul, akkor Mar ok is ertenie fogjak,Hogy az a lenyeg, aki a fa korul van, es nem az, Ami a fa alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!