A 2 éves kisfiam mindenkivel nagyon barátságos és egyáltalán nem fél senkitől, szerintetek ez mennyire normális?

Nem vagyok kompetens a témában, de régebben olvastam, hogy az anyukák ezt az egész kötődés dolgot sokszor fekremagyarazzak, hogy akkor kötődik jól, ha nem tud elszakadni, csak sírva... De ez nem így van.

Az hogy nem sír utánad nem a kötődés hiányára urak, pont fordítva, biztonságban érzi magát, mert jól kötődik.

Persze vannak gyerekek, akik patológiasan nem válogatják meg, kivel állnak szoba, mindenkivel osszehaverkodnak... De nem hiszen, hogy nálatok erről lenne szó a leietak alapján.

Ahogy egyes írja. Az én lányom is ilyen, ovis nyílt napon becsüccsent a szoba közepére, lejattolt az óvónővel és angyal módjára játszott, csacsogott. Én megijedtem hogy kötődési probléma, még alap is lett volna rá, mert hamar visszamentem dolgozni és emiatt apuka, anyukám, apukám és én is sok időt töltünk vele váltva, nem egy ember gondozza kizárólag. A védőnőnek mondtam, ő meg nevezte tárta szét a kezét hogy ilyen skálán mozognak a normális gyerekek, és ez is bőven benne van.

Szóval inkább örülj, hogy ilyen nyitott személyiség, és nem pajszerral kell lefejteni. Én remélem hogy alapvetően ilyen is marad, mivel apuka nálunk szociális fobias, és nagyon rányomja a bélyegét az egész életére...