Lehet hogy ettől nem beszél a 2 éves gyerekem?
2 éves kislányom 6-7 hónapos kora óta sajnos tvt néz. Volt elég sok olyan nap hogy 5 órát is nézte. Tudom én vagyok a hibás. Már 4 hónapja próbálom korlátozni úgy hogy napi egy mese(1ora). De emellett momdokazunk beszélek neki. Március óta tesója is megszuletett vele is játszunk közösen is. Május vége óta pedig bölcsődes. Nagyon hibás vagyok hogy hagytam nézni. 20szot használ vmit már hónapok óta mond valamit most kezdett el mondjuk egy hete. És két mondatot is mond. Próbál utánozni is próbálja mondani a szavakat. Baba nyelven pedig egész nap beszél.
Szerintetek vigyem valahova vagy még várjak vele?
Tudom hogy nem kellett volna ennyi tv. Ilyen hozzászolást légyszi ne írjatok hogy milyen szar vagyok mert tudom.
2 évesen rendben van ennyi beszéd. Vannak ismerőseim, ahol ennyit sem mondott a gyerek, de még így sem volt probléma később, most már szépen beszélnek.
A TV-t inkább nem kommentálom.
Nekem sem beszélt a fiam 2 évesen, pedig nem ült TV előtt. Ha be volt kapcsolva sem érdekelte. Mindent megértett amit mondtam neki, ki is fejezte magát pl mutogatással.
Én elvittem azért fülészetre, szerintem érdemes, te sem veszítenél vele semmit. Így a hallás probléma kizárható.
Én tv-n nőttem fel sőt a cartonn network-ön tanultam meg angolul😅
Enyém is ennyit beszél és elvileg amíg fejlődik q beszéde akkor ez normális kB 3 éves korig. 5 óra tényleg túlzás,de enyém is órákat néz tv-t ha azt veszem alapul hogy csak tv mellett hajlandó enni és sokáig tart míg megeszik valamit.
"És maradandó károsodást sem szenved. A képernyő idő akkor kártékony, ha érdemi foglalkozás helyett van tartósan"
Ez nem így van. Az idegrendszerét terheli túl sok inger, ami a tv által éri, ezt nem lehet azzal ellensúlyozni, hogy cserébe anyuka sokat foglalkozik vele.
Olyan mintha azt állítanánk, ha egy terhes nő végigdrogozza a terhességét, nem okoz gondot, mert közben simogatta a hasát, és beszélt a magzathoz.
#9. Gyere el egy általános iskolába, meglátod, mennyire lerí egy osztályon belül az, hogy kit raktak a tévé elé 5 órákra, és kivel foglalkoztak is otthon.
De ja, áltasd magad azzal, hogy "de csak addig jutottak, hogy hát igen, valamennyi bizonytalan összefüggés lehet valamivel, az arra érzékenyeknél". (Nem tudom, hol olvastad ezt az orbitális baromságot, komoly tudomanyos kutatások folytak és folynak a témában egyértelmű eredményekkel, sajnos. De biztosan jobb magad valami blikkrúzs-szintű dologgal áltatni inkább.)
Mar megint a tv...
15 hónapos a fiam,megy a tévé,de nem igen nézi,csak a reklámokat szokta..
Több szavat mond mar,ma pl azt is megtanulta,hogy busz...nem mondom,hogy a tv olyan nagyon jó,de nem lesz tőle a gyerek szellemileg rokkant.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!