Megvisel egy kisgyereket, ha 2 éves korában bölcsődébe kerül?

Hú én akkor igazán sz*r anya vagyok, mert beismerem, hogy engem szellemileg nem elégít ki (sőt...), hogy itthon vagyok a kislányommal. Frusztrál, nem ehhez szoktam. Alig várom, hogy szeptembertől visszamenjek dolgozni, ami bár csak heti 1-2 nap, már gondolatban is felüdülés. Szeretem használni az agyam, igényem van rá. Imádom a kislányunkat, de mellette leépülök, sajnálom. És nem is gondolom, hogy az egy gyerek érdeke, ha a szoknyánk alatt tartjuk 4 évig. 15 hónapos lesz, amikor dolgozni kezdek. Megoldjuk családban és családi napközivel, majd 2+ évesen megy bölcsibe, amikor teljes állásba megyek vissza.

Én személy szerint utálom, hogy ezt szégyellnem, vagy tagadnom kell, mert rögtön jön a kérdés, hogy "minek szült ez?" és társai. Imádhatom a gyerekemet attól, hogy sokszor úgy érzem megbolondulok szellemileg a háztartásbeli szereptől.

Gyerektől függ, hogy mennyire viseli meg a bölcsöde. Mi 2,5 éves korában adtuk bölcsödébe a lányomat, aki amúgy is nagyon szociális, kifejezetten vagány, bátor kisgyerek.

Ő simán beilleszkedett, a konkrét beszoktatás alatt soha nem sírt, igaz később volt egy periódus, amikor sírdogált, amikor ott akartam hagyni, de ez később elmúlott, és most is szeret bölcsibe járni.

Voltak olyan bölcsödetársai, akiknél sokkal nehezebben ment a beszoktatás, mert a normális 1 hetes periódus után is sírtak, illetve nem bírták sírás nélkül, ha az anyuka/apuka kiment a szobából. Volt olyan, akit emiatt ki kellett venni, mert egyszerűen nem bírta a szüleitő való szeparációt.

Hozzáteszem, hogy ez egy magánbölcsöde, profi dolgozókkal, ahol 2-3 dolgozó van jelen egy műszakban és maximum 12 gyerek, szóval nagy figyelem jut egy gyerkőcre.

Állami bölcsiben ez nyilván ennek töredéke.