Mikor engednétek el egyedül a gyereket iskolába?
Lövölde téren jártak/jár iskolába, néhány házra laktunk. A nagyobb fiú csemete második osztályosként egy idő után már besétált. Eleinte még a Bajza utca sakáról néztük őt, majd idővel otthonról is besétált. Ekkor kapott egy egyszerű telefont, amivel mindig jelezte, ha megérkezett. Kereszteződésen, úton nem kellett átmennie, a Városligeti fasor pedig biztonságos környéknek mondható. Kislányunk két évvel fiatalabb. Amikor ő is másodikos lett a bátyjával együtt mehettek önállóan. Előtte sokszor megesett, hogy fiúnk hamarabb elindult egyedül (hiszen ő már nagyfiú 😉), mi pedig bekísértük a hugit.
10 éves volt fiúnk, mikor kicsit távolabbra költöztünk Zuglóba, ő már onnan is önállóan járt be a sulinba, húgát még kísérgettük, fuvaroztuk két évig, majd együtt jártak be. Fiúnk 6-7-esként már bejárt a Kálvin térre délután rajzművészeti képzésre is. Kiválóan közlekedtek mindketten, egyre jobban megismerik a Fővárost. Manapság már barátokkal is eljárnak ide-oda. De mindig jelzik, hová mennek, be is szoktak jelentkezni időnként üzenetben, néha felhívnak. Sokszor összeegyeztetjük, ki merre jár és találkozunk hazafelé vagy vásárolni, stb. Kellemes így élni, egyre önállóbba csemetékkel. Elnézzük néha, más családokban (iskolatársaknál) mennyire sok a szülékre támaszkodó kiskamasz, kamasz. Vagy éppen a rettegő szülő, aki nem meri elengedni a kezét a gyereknek és így gyámoltalan, teszetosz fiatalokat nevelnek.
Jelszó legyen a fokozatosság!
Amennyiben rossz környéken élnek, úgy egy módon mentheti meg a szülő a bajtól a gyereket, ha elköltöznek. Hiszen, idővel beszippantja a csemetét a rossz környék. Még akkor is ha félti és magához láncolja. Sőt, talán az önállótlan fiatal még könnyebben befolyásolható a rossz irányba, hiszen nincs élettapasztalata, kiállása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!