Miért érzem úgy, hogy sok kisgyerekes anyuka a játszótéren idegesítő? Bennem a hiba?

Aztán utána meg a Kérdezőhöz hasonló anyukák sírnak, hogy halálra unják a gyereküket, nincs egyetlen normális felnőtt kapcsolatuk sem, nem kommunikálnak hétszámra senkivel, és ők ebbe belepusztulnak. Aki hozzájuk szól, azokat meg felsőbbrendűen lepattintják.

Érdekes, én nem untam a gyeses időszakot, mert csomó új barátnőm lett a játszótérről. Megéri szóba állni másokkal, sokkal teljesebb lesz így az életed.

Mert idegesítők. De az még a kisebb baj lenne, sokszor szándékosan rosszindulatúak.

A kisgyerekes anyáknàl toxikusabb közeget én még nem láttam, pedig túl vagyok már ezen-azon.

A fáradtság még a frusztráció teszi valószínűleg, nem emberi gonoszság.

Úgy kell könnyen venni, hogy egyrészt meggyőződsz arról, hogy a gyerek jól működik (utànaolvasás, ha kell szakmai tanács kérés), másrészt elengeded azt a kényszert, hogy idegeneknek személyes dolgaink felől kellene referàlni és az egyetértesüket vagy jóváhagyásukat kérni.

Alapból is a játszótér anya-gyerek idő. De tegyük fel hogy jól elvan a gyerek, és vki elkezd beszélgetni, akkor elő lehet venni pl a szürke kő taktikát, egyszerű, semmitmondó válaszok, semmiről nem mondani véleményt. Vagy ha ennél jobb arc akarsz lenni akkor tegyél fel sok kedves kérdést és hallgasd bólogatva a választ pl mi a kedvenc játéka, mit kapott szülinapra, hová szerettek még járni, de csini a ruhája, melyik a kedvenc színe stb. A legtöbb anyuka igazából csak azt akárha hogy vki érdekeljen amit mond, mert amúgy nem érdekel senkit.

Még segíthet a sztorizás ha van vmi teljesen békés kedves sztori ami sehogy nem lehet neurotikus pont pl jaj most leverték egy üveget a boltban, azon pontosítunk q penztárossal, hogy....

Esetleg valami full más témára tett kísérlet. Pl gyönyörűen süt q nap, néztem q kertekben a virágokat, jó lenne ha a hétvégén eljutnèk a kerti munkáig stb

Vhogy ki lehet bírni de én pl nem félek antiszociális lenni és nem megyek oda ahol vannak és akkor is a gyerekkel foglalkozni/álmodozni, testtartást jelezni hogy nincs kedvem pajtizni.

Nem így kezdtem de rájöttem, hogy ez a legjobb a lelkemnek. Azt se gondolom hogy én jobb arc vagyok, de ez még egy érv amellett hogy ne fárasszuk egymást. A gyerek úgyis akkora kommunikációs terhelést jelent, hogy egy átlag napon nekem minden plusz szó bazira megterhelő (írás más).

Ha véget ér a gyed, újra lehet kollégákkal és normál üzemmódban lévő emberekkel találkozni.

Ezeket is kell szűrni..

Pl sokszor csak beszélgetést akar kezdeményezni.. nem versenyezni..

A gyerek pedig egy biztos pont…

A felsoroltak stb megint más kategória.. ők pedig a sajàtjukban bizonytalanok àltalában.

Mert pl nekem az egyik gyerekem nagyon gyorsan nagyon flottul haladt, sőt, sokkal előrébb volt a társainál.

Pont emiatt én mindig szabadkozva beszéltem róla, nem igazán hoztam fel a témát inkább.