Mit tennétek ebben a helyzetben?
Adott egy kisgyerek aki évvesztes, tehát ősszel még nem kell kezdenie az iskolát. Viszont már ír, olvas. Teljesen magától.
1. Hagynátok még egy évet az oviban had legyen gyerek még kicsit. Az iskolában így is úgy is unatkozni fog.
2. Megkérvényeznétek, hogy kezdhesse az iskolát, hiszen az ovi már nem sokat tud neki adni.
Mindenképp tartanám még egy évet oviban.
Én augusztus végén születtem, épp betöltöttem a hatot mikor suliba mentem, akkor már tudtam írni olvasni, nem hibátlanul, de jól ment. Nem rémlik hogy unatkoztam volna, kitűnő tanuló voltam szinte semmi tanulással, viszont szerintem szociálisan, testileg kellett volna még egy év hogy ne én legyek folyton a legügyetlenebb a 7-8 évesek között. Ezek a különbségek szerintem alsó vége felé tűntek el.
Ahogy látom, most az a divat, hogy még az óvónők szerint iskolaérettség gyereket is a szülők ott tartatnak ezzel a "legyen még gyerek" szöveggel. De akinek vmi minimál hiánya van, az tuti, márpedig manapság sokaknál állapotának meg elmaradása.
Szóval sokan nemhogy betöltött 6 de akár majdnem 8 évesen is kezdenek. A Te gyereked lenne a legfiatalabb.
Ez a legkisebb okostojás szerep engem visszariasztana.
Az enyém így volt, tudott írni(nyomtatott betűkkel magától tanulta, mondatokat, hosszabbakat, írni akart könyvet is, de csak az első pár soráig jutott rémes helyesírással:)), folyékonyan olvasott, persze nem úgy, mint egy kitűnő felnőtt, hanem mint egy harmadikos kb, hangsúlyozás nem teljesen oké, kicsit megtorpanva néha, de folyékonyan.
Unatkozott, de nem volt fontos. Gyorsabban végzett a feladatokkal, folyóírás neki is újdonság volt, élvezte, hogy jó dolgokban, csak zavarta, hogy mások nem azok. Volt számára is új, azokban is jó volt, pl tükrözés, meg meixnerrel tanultak olvasni, szívesen hallgatta a meséket. Ez megmaradt később is. Tornában volt, aki jobb volt nála, meg pl az enyém nagyon maximalistán vág, amíg a többiek hamar végeztek addig ő ott tötymörgött a tökéletes munkájával utolsóként.
Szerintem tartsd egy évet vissza, vegyél neki játékos gyakorló füzeteket otthonra, had tanuljon ha van kedve, majd suliban előrébb tart, mint a többiek, jobb eredményei lesznek több időt tud fordítani különórákra, mert nem kell gyakorolnod vele suli után.
Az enyém most másodikos, de tavaly már tudta a másodikos anyagot(szorzótábla, osztások), novemberben volt hogy kihívták őket tesztelni, ki tud 100 felett összeadni kivonni, na az enyém azok közt volt, aki tudott, tök magától. Pár hete észrevettem, hogy tudja/érti a törteket. Leteszteltem, kiegészítettem, már megvan a harmadikos anyag, szépen közös nevezőre hoz, kb fél óra volt. Semmi baja nem lesz tőle, biztos nem ő lesz az egyetlen, ha fogékony ilyesmire és keresi a lehetőségeket, hogy tanulhasson, nem szabad "visszalökni", hogy a többiekkel egy szinten legyen, ne lógjon ki.
Úgy sem lesz mindenben kiemelkedő, illetve mindenki másra fogékony, a gyerekem osztályában többen tudtak spárgázni pl, az enyém még most sem tud(közelében sincs), illetve volt, akinek csodás énekhangja van, egyszerűen könnyebben ráérez. Más meg pl megeszik mindenféle ételt, amíg páran csak fintorognak. Van, aki fonni tud profin, van türelme hozzá, vagy szuperügyes szociálisan és nagyon népszerű, közkedvelt, kapcsolatteremtő.
Ha van humán érdeklődése, hagyd, had olvasson, had írjon, csak rossz tanárral lesz hátránya. (amúgy az enyémnek vannak barátai(osztály harmada bírja kb) sokszor hívják okoskodónak is, mert hát az érdeklődése mellé ilyen is, de ugyanúgy hívják focizni, át egymáshoz meg ilyesmi, a tanár meg örül neki, hogy elsőre felfogja, amit mondanak neki)
Én még visszatartanám egy évet, keresnék neki sok különórát mellé, és biztosítanék lehetőséget, hogyha akar, többet tudhasson, gyakorolhasson, próbára tehesse magát. Az intelligens gyerekek kifejezetten keresik az ilyen lehetőségeket és sokszor szívesebben töltik ilyennel a szabadidejüket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!