Az óvodásnak merevedése van a kisbabával való játék közben. Ez normális dolog?
A fiam épphogy 4 éves. Van egy kishúga, féléves baba. Nem nagyon érdeklődik iránta, de néha játszik vele olyat, hogy ő a szörny, játékból a hátára borítja és megharapja az oldalát, hasát, homlokát vagy fülét, ezen a kicsi kacag. Aztán arrébb megy, visszajön, és megint "legyőzi". Észrevettem, hogy eközben a játék közben a fiúnak merevedése van. Először azt gondoltam, véletlen egybeesés, de többször is így volt, egyértelműen ez a játék hozza ki belőle.
Természetesen fogalma sincs a szexről vagy szexualitásról, még nem tudja, mit lehet csinálni a fütyijével pisilésen kívül. Szóval nem hinném, hogy olyanfajta hatással lenne rá ez a játék, de nem tudom, hogy akkor mi az isten ez, és teljesen lesokkolt. Velünk is szokott ilyesmit játszani (ott mi vagyunk a szörnyek), olyankor visít, kacag, nincs semmi a fütyijével, de mikor ő játszik a babával, akkor csak viszonylag komoly képpel, álló cerkával játssza a játékot. Ahogy érzi, hogy feláll, oda-odateszi a kezét. Kiborító. Eddig azt hittem, lesz majd 1 vagy 2 olyan év is, amikor még együtt fürödhetnek, mert még olyan kicsik lesznek mindketten, de mostmár kezdek attól is félni, hogy egyszer játszani hagyjam őket kettesben.
Túlpánikolom? Sosem volt a családban kisfiú, egyáltalán nem értem ezeket a fütyi-dolgokat, én csak szexhez kapcsolódóan találkoztam vele. Kivagyok tőle, hogy egy ilyen kicsi gyereknek is mindenfélétől feláll, mert nem nagyon tudom a merevedést másképp értelmezni, és ettől a fenti esettől már konkrétan hideglelést kaptam.
A férjem nem emlékszik az ilyen kicsi korára, későbbről is csak arra, hogy fürdés közben ő is az álló fütyijét babrálta, de mondjuk az önkielégítést így is csak 10 éves kora után fedezte fel. A gyereknél ezt ő sem érti, ő is csak azt mondja, hogy pfuj, bizarr.
Szóval ez most gáz vagy nem, vagy mi ez? Másnál volt hasonló? Hogy kéne erre reagálnom? Mentsetek meg! 😵💫😣
"de ahogy írtam, én még együtt is akartam őket később fürdetni, "
3,5 éves fiam és 7 éves lányom együtt fürdik. És fognak is, amíg a nagyobb nem szól, hogy elég (vagy a kicsi is szólhat nyilván).
Az égvilágon semmit se kell belelátni ebbe.
Nos, kérdező: az ilyen korú kisfiúk és kislányok már önkielégítenek is. Természetesen még nem tudják, mit tesznek, csak észreveszik, hogy amit csinálnak, az jó érzés. Jó volna, ha ezt majd helyén tudnád kezelni, különben életre szóló traumákat fogsz okozni a gyermekeidnek. Tényleg képezd magad a témában.
Lehet, hogy az említett játék közben olyan fizikai inger éri, ami ezt váltja ki. De elég lehet cdsk az öröm, izgatottság is. Előbbi esetében váltass játékot, nevettesse másként a hugit.
De jó volna, ha megértenéd, hogy ebben az egészben nincs egyelőre fikarcnyi szexuális töltet sem.
A kisfiúknak elég gyakrab vab csak úgy merevedésük…
2,5 a fiam..
Reggel èbredéskor is sàtort állít.
Ha iizgatott a bújócska alatt, akkor is áll neki.
Ne dumálj bele baromságokat!
"De elég lehet csak az öröm, izgatottság is."
"Ha izgatott a bújócska alatt, akkor is áll neki."
"Az izgatottabb helyzetekben is. Ez később lehet pl versemondás közben suliban vagy épp focimeccsen."
Ez lesz az! Köszönöm a válaszokat!
Alapból kezdettől kicsit félősen állt a húgához, húzódozott tőle, látszott, hogy ha túl közel kerül a baba, belül agyonizgulja magát. Mintha attól félne, hogy véletlenül összetöri vagy ilyesmi (sosem jajveszékeltem neki, hogy legyen óvatos a babával, magától ilyen). Örültem is, mikor meglepett azzal, hogy elkezdett vele játszani. Gondoltam feloldódott. De néha jól leplezi a félelmét, a napokban vérnyomásmérés közben is fegyelmezetten ült, közben meg 122 volt a pulzusa. Akkor ezért olyan komoly játék közben is. Izgul. Egyem meg.
Természetesen tudom, hogy már újszülött kortól találkozni lehet a merevedéssel, és hogy normális, hogy csecsemőknek, kisgyerekeknek is van, azt hittem, ez világos a leírásomból. Azt nem értettem, hogy konkrétan ebben a helyzetben, amikor jól meghatározható esemény váltja ki (tehát nem annyira spontán, mert nem random, hanem valamihez köthető, oka van) de fizikai inger nincs, akkor mitől lehet.
Olvastam a témában korábban is cikkeket, amik szembejöttek. Volt szó a véletlenszerűen spontán erekciókról, a fizikai érintés miattiakról (volt, ahol ezt következetesen nemi izgalom miattinak nevezték, ez mondjuk szerintem nagyon félrevezető), vizelési inger miattiról (az én gyerekemnek kakilás közben is 😀), de sehol egy szóval sem említették, hogy felfokozott érzelmi állapot, stressz is kiválthatja. Gyerekorvosok által írott cikkekben sem.
Az első válaszok után most is elkezdtem feltúrni az internetet, célirányosan keresve, de ugyanezeket találtam. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kőegyszerű válaszért komoly szakirodalomban kéne kutatómunkát végeznem, mikor a gyerek látásfejlődésétől a körme levágásának módjáig minden marhaságról feleslegesen szájbarágós cikkek hada születik. Még egyszer köszönöm azoknak, akik az öncélú leszólásom helyett hajlandóak voltak ezt a két szóban összefoglalható választ megírni.
"a napokban vérnyomásmérés közben is fegyelmezetten ült, közben meg 122 volt a pulzus"
Ennyi idő kisgyereknél ez még nyugalmi pulzus. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!