Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Az óvodásnak merevedése van a...

Az óvodásnak merevedése van a kisbabával való játék közben. Ez normális dolog?

Figyelt kérdés

A fiam épphogy 4 éves. Van egy kishúga, féléves baba. Nem nagyon érdeklődik iránta, de néha játszik vele olyat, hogy ő a szörny, játékból a hátára borítja és megharapja az oldalát, hasát, homlokát vagy fülét, ezen a kicsi kacag. Aztán arrébb megy, visszajön, és megint "legyőzi". Észrevettem, hogy eközben a játék közben a fiúnak merevedése van. Először azt gondoltam, véletlen egybeesés, de többször is így volt, egyértelműen ez a játék hozza ki belőle.

Természetesen fogalma sincs a szexről vagy szexualitásról, még nem tudja, mit lehet csinálni a fütyijével pisilésen kívül. Szóval nem hinném, hogy olyanfajta hatással lenne rá ez a játék, de nem tudom, hogy akkor mi az isten ez, és teljesen lesokkolt. Velünk is szokott ilyesmit játszani (ott mi vagyunk a szörnyek), olyankor visít, kacag, nincs semmi a fütyijével, de mikor ő játszik a babával, akkor csak viszonylag komoly képpel, álló cerkával játssza a játékot. Ahogy érzi, hogy feláll, oda-odateszi a kezét. Kiborító. Eddig azt hittem, lesz majd 1 vagy 2 olyan év is, amikor még együtt fürödhetnek, mert még olyan kicsik lesznek mindketten, de mostmár kezdek attól is félni, hogy egyszer játszani hagyjam őket kettesben.

Túlpánikolom? Sosem volt a családban kisfiú, egyáltalán nem értem ezeket a fütyi-dolgokat, én csak szexhez kapcsolódóan találkoztam vele. Kivagyok tőle, hogy egy ilyen kicsi gyereknek is mindenfélétől feláll, mert nem nagyon tudom a merevedést másképp értelmezni, és ettől a fenti esettől már konkrétan hideglelést kaptam.

A férjem nem emlékszik az ilyen kicsi korára, későbbről is csak arra, hogy fürdés közben ő is az álló fütyijét babrálta, de mondjuk az önkielégítést így is csak 10 éves kora után fedezte fel. A gyereknél ezt ő sem érti, ő is csak azt mondja, hogy pfuj, bizarr.

Szóval ez most gáz vagy nem, vagy mi ez? Másnál volt hasonló? Hogy kéne erre reagálnom? Mentsetek meg! 😵‍💫😣



2022. dec. 21. 13:49
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
88%

Túlpánikolod.

Igen, az gond, hogy van egy fiad, de "nem érted ezeket a fütyi-dolgokat, csak szexhez kapcsolódóan találkoztál vele".

Edukáld magad, a fiad érdekében.

És nem, nrm kell aggódnod az együtt játszástól, a 4 éves nem fogja megerőszakolni a csecsemőt....🤦‍♀️

2022. dec. 21. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
20%
Uhh..fura
2022. dec. 21. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 A kérdező kommentje:

#1

Természetesen nem attól félek, hogy megerőszakolja, csak attól, hogy véletlenül hozzá fog kapcsolni egy OLYAN jó érzést.

2022. dec. 21. 14:06
 4/27 anonim ***** válasza:
84%

"de mostmár kezdek attól is félni, hogy egyszer játszani hagyjam őket kettesben"


Szerencsétlen 4 éves, már veszélyforrásnak van elkönyvelve.

Neked, de a férjednek is ("ő is csak azt mondja, hogy pfuj, bizarr") pszichológusra lenne szüksége. A gyerekeitek érdekében!

2022. dec. 21. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
96%
Biztos nem figyeltél eléggé anno biológia órán. Ez természetes jelenség, és bármennyire is hihetetlen, egy kisgyerek nem fogja ezt a számára nem csak ismeretlen, de természetesnek vélt jelenséget a szexhez kapcsolni. Csak tényleg jó lenne, ha felkészülnétek, mert esélyes, hogy egyszer rá fog kérdezni, hogy ez amúgy micsoda.
2022. dec. 21. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
7%
Ed Kemper sorozatgyilkos anyja is féltette tőle a lányait
2022. dec. 21. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
84%

Biológia...

Férjed se vmi okos

2022. dec. 21. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 A kérdező kommentje:

Tudom, drámaian fogalmaztam, de ha tetvérrel való játék közben ez másoknál is megszokott, akkor túlteszem magam rajta. A pelenkázás közbeni erekció nem hatott meg, a fürdés közbeni sem igazán. Erre sem reagáltam a gyerek előtt semmit, csak néhány percnyi játék után inkább takarodót vagy ebédidőt hirdettem. Nem azért, mert azt hittem, hogy történni fog valami, hanem azért, mert nem akartam tovább nézni. Mikor legközelebb ilyet akart játszani, hagytam. Próbálok normális lenni. De tény, hogy valamiféle viszolygást éreztem tőle. Egyébként van is a gyerekkoromból olyan élményem, ami miatt megijedhetek ettől, lehet, hogy itt a baj.

A férjem csak úgy nevezte bizarrnak, hogy kb. meg is vonta a vállát, hogy mindegy, ez van, kisfiú (azoknak minden fura helyzetben feláll).


Fuhh, de szar vagyok. Oké, olvasni fogok róla.

Lehet, hogy extrémebbnek képzeltek el, mint ahogy valójában hozzáállok, de ahogy írtam, én még együtt is akartam őket később fürdetni, még 2 héttel ezelőtt is így terveztem, pedig láttam már tőle erekciót. A felvilágosítástól sem félek, annak vagyok a híve, hogy korának megfelelően, apránként, szinte észrevétlenül kapja meg a tudást, és belenevelődik. Párzó állatokról már most simán megválaszolnám neki, hogy párzanak, kiskutyát/kiscicát/kisakármit csinálnak, ha kérdezné.


Csak ez átlépte az ingerküszöbömet, hogy valamilyen módon a testvérrel való játék hatására áll fel. Ilyenről nem is hallottam, erről senki nem beszél.

2022. dec. 21. 14:53
 9/27 A kérdező kommentje:

Mondjuk a lehülyézésem mellett néhány tapasztalatmegosztásnak örültem volna.☹️

Mindegy. A kritikát elfogadom, egyértelműen jogosnak tűnik, valahol azért is érkeztem, hogy megmondják nekem, hogy én vagyok a hülye.

2022. dec. 21. 15:11
 10/27 anonim ***** válasza:
63%

Én teljesen megértelek, nekem kislányom van, most várjuk a tesót, és amennyit uh-n eddig láttunk belőle, az alapján nagy eséllyel fiú, és pont ilyenektől "félek". De ugye félni sem szabad itt :D, mert ez biztos mind "alap", hát mi nem tanultunk ilyenekről általánostól fősuliig sehol. :D (gyermeklélektan, stb. volt, de hogy egy baba-ovis gyerek kukaca hogy működik, nem).

Egyik kolis barátnőm mesélt ezt-azt főiskolán, a 3-4 éves öccséről, akkor hallottam először ilyen fütyis dolgokról, és hát meg is lepett, hogy ilyen kicsiként is van már merevedés... Szerintem sokakat sokkol eleinte amikor elkezd tapasztalni.

Esetleg védőnővel is beszélhetnél róla, vagy könyvesboltban nézelődnék ilyen fiús-fejlődős témákban. :)

2022. dec. 21. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!