Más 2 éves gyereke is ilyen, vagy én rontok el valamit de nagyon durván? Kellene ezzel szakemberhez fordulni?

Nem, ez teljesen normális. Feszegeti a határait, nálunk is ilyen. Sőt, nálunk trükkös a kis huncut, mert úgy csinál, mintha együttműködne, leveszi ő maga a pelust meg minden, de utána meg pucér hátsóval bemászik az asztal alá, hogy véletlenül se érjem el, és még erőszakkal se tudjam kirángatni onnan. Aztán csak nevet rajtam, hogy ez milyen vicces.

Ilyenkor én mindig mondom, hogy lehet pelus nélkül lenni, de akkor a bilibe-vécébe kell pisilni/kakilni (hátha :D ), meg így magyarázom neki a végtelen dumát. Meg sokszor próbálkozom a választási lehetőségek felajánlásával- ezt vagy azt a ruhát szeretné inkább felvenni? Ő vegye le a pizsamát vagy én? - de nem igazán szokott működni nálunk, ezekre is inkább csak a "nem" a válasza, pedig nagyon szép, összetett mondatokban beszél már, szóval nem arról van szó, hogy ne tudná megfogalmazni a vágyait.

Az segít nálunk a legtöbbször, ha előre szólok neki, hogy most mi lesz. Hogy most elolvassuk ezt az utolsó mesét, és utána átöltözünk, és öltözés után megyünk játszótérre. Vagy van olyan, hogy valamit nagyon szeretne, pl mesét nézni, és akkor én gonosz meg jövök azzal, hogy oké, de akkor előtte peluscsere és átöltözés. Na ilyenkor meglepően együttműködő, nem is értem :D Vagy játékos pozíciókban öltözünk, agyrém, de mostanában a kedvence, hogy ő lehajol hídba, a kis hátsója az égnek mered, és akkor én cseréljek így pelenkát. Hát kösz.

A fürdés elleni ellenállást megoldotta, hogy elkezdtünk neki fürdőhabot engedni. Így már alig várja, hogy mehessen fürödni. Esetleg ilyen trükköket bevethetsz te is, hogy valamivel csábítóbbá teszed az adott cselekvést, nem csak a kötelező rutinművelet. Na meg biztatni az önállóságra, az egyedül öltözés-vetkőzés, cipőhúzás ugyan iszonyat sokáig tart nálunk is, de a sikerélmény meg a vágy, hogy egyedül csinálja, elég sokszor szokta motiválni. Persze nem mindig, ha eleve nyűgös-fáradt, akkor hisztizik, hogy "egyedül" szeretné, aztán persze csak sír, hogy "nem sikerül!", de nem engedi, hogy segítsek. Na ilyenkor ez nem erről szól, ilyenkor már tényleg az van, hogy fáradt, éhes, nincs kedve semmihez, ilyenkor gyorsan letudom "erőszakkal", aztán bújunk, játszunk, megvigasztalom, és kicsit jobb lesz a helyzet.

Sok türelem, egy kis humor, ezek segítenek szülői oldalról.

Dackorszak. A fejlodes resze. Ha kimarad az baj. Ugyhogy orulj, hogy ilyen, azt jelenti egeszsegesen fejlodik.

Olvass utan, hogy kell kezelni, es mit jelent. Neki nehezebb , mint neked.

Én itt a kevésbé népszerű álláspontot képviselem. Nem erőből csináltam vele soha a dolgokat. Nem a jössz és kész elvét alkalmaztam. Hanem a "gyengéd határszabás", mely kedvesen határozott szülői viselkedés, mely nem csak lenyomja a gyerek torkán az adott szituációt. Rengeteg szituációban megfogalmazom az érzéseit egészen pici kora óta. Sokat alkalmaztam a "sírás meghallgatás" eszközét, olyan helyzetekben, amikor volt erre lehetőség. Nagyon sok feszültség tud így kijönni.

Ami kötelező dolgokat meg _kell_ csinálni, azokba próbálom bevonni. Öltözésnél kiválaszthatja melyik ruhát szeretné. Nem akar menni fürdeni? Érdekesebbé teszem neki, ki ér előbb a fürdőbe. Ha már beszél, akkor megkérdezem tőle, hogy hogyan szoktunk a kádban lenni - mondja ki ő hogy ruha nélkül. Akkor én vetkőztesselek le vagy te vetkőzöl? Vaaaagy, ruhástul szeretnél fürdeni??? :D Csikizős játék a legtöbb esetben oldja a feszültséget és segít elterelni a figyelmet. Peluscserénél (már elég régóta nem kell hál istennek, de régebben) azt csináltuk, hogy a babáját is be/átpelenkáztuk. És közben meg ha kellett kimondtam, hogy "bosszantó, hogy épp most kell kicserélni a pelust, miközben olyan jót játszol, ugye?" "Igen" "Mennyire bosszantó? Kiálts egy akkorát!" És együtt kiabáltunk, ami szintén feszültségoldó és közben akár meg is tudtam csinálni.

Csomó-csomó jó technika van erre, amik tanulhatók és tudatosan alkalmazva működnek.

2,5 éves már a lányom, és ezekkel a módszerekkel nem azt mondom, hogy nincs hiszti (máskülönben a szülőnek nem feladata megakadályozni a hisztit, mert a gyerek fejlődéséhez szükséges "rossz"), hanem hogy egy nagyon kezelhető, szinten tartható. Kevesebbszer durran el az agyam. Pedig nem vagyok egy türelmes típus. Csak megismertem hogy mik a gyerek fejlődésének a szakaszai, mi miért történik és jó eséllyel abban a szituban mi vihet tovább a megoldás felé. Ha csak veszekszünk vele és próbálunk felnőtt aggyal gondolkodni és erővel megoldani dolgokat, az látszólag sikerre vissza jelenben, de senki ne gondolja, hogy ne lenne következménye.

A gyerek fő mozgatórugója, hogy kapcsolódni szeretne, főleg egy 2 éves. Ezt sosem szabad elfelejteni. Szüksége van a határokra, nagyon is, ám egyáltalán nem mindegy, hogy azokat a határokat hogyan állítjuk fel.