Hogyan oldod meg az ehhez hasonló szituációkat egy dackorszakossal?

Miért mondana egyáltalán olyat a szülő, hogy menjen a gyerek? Legalább a felnőtt viselkedjen felnőttként, ne játszmázzon.

Én odamegyek érte, felveszem, és viszem magammal, ha épp ültem, visszaülök vele.

Tudom, hogy rohadtul idegesítő, ha a gyerek nem tud egyedül játszani, de ez nem egy jó példa. A gyerek nem tudja a homokozót, csúszdát stb. magával vinni: szeretne valamit mutatni, nem szeretne egyedül játszani, szorong az elválástól.

Ez más, mint amikor a gyerek három pólóra nemet mond, vagy kikéreti magát a kádból, aztán sír, hogy ő még visszamenne pancsolni.

"Itt a kérdés, hogy azzal tesz jót a szülő, ha ebbe belemegy, megadja neki amire vágyik, vagy ha megpróbálja erről lenevelni azzal, hogy csak kompromisszumot köt"

. Az a jó, ha a szülő megadja, amire a gyerek vágyik.

De a dackorszak nem erről szól, hanem sokszor a gyerek önkéntelenül, saját kárára hadakozik, feleslegesen mond nemet az ételre még akkor is, ha éhes stb. Ezeket kell felismerni, ezekre a hisztiknél kell neki segíteni lenyugodni, és persze nem hagyni, hogy az legyen, amit mond, hanem az, amire tényleg igénye van.

Én a végsőkig kitartok.

Ha nemet mondok vagy valamire megkérem, de nem teszi meg, csak hisztizik, akkor is kitartottam.

A lányunk hisztiből doktorálhatott volna, nálunk csak a nagyon szigorú követkzetesség vált be. Most elértünk arra a szintre, hogy már nincs hiszti, mindent meg tudunk beszélni, lehet vele ésszerű keretek között alkudozni. (pl. még 3x lecsúszhatsz a csúszdán és megyünk haza)

Az más kérdés, hogy felesleges hisztit nem generálok. A fent leírt példában pont anyuka volt a ludas.

1) Biztos volt valami előzménye hogy a gyerek eljutott odáig hogy sírva követeli hogy az anyja menjen oda. Csak úgy nem történik olyan hogy a semmiből egyszercsak visítva követel. Gondolom szólt/jelezte többször a gyerekhogy anyu kell neki, anyut meg ez nem érdekelte/nem értette a jelzést.

2) Nagyon rossz hozzáállás hogy egy hisztiző gyereket magához hív az anyukája, ilyet nem mondunk neki, nem adunk neki feladatot, utasítást mikor eleve ki van borulva.

Vagy a példa nem jó, vagy anyuka hibázott legalább kétszer a sztoriban.

Nálunk ha hiszti van, minden esetben én megyek oda hozzá, mellé, de mindenekelőtt ha szüksége van rám, mutatni akar valamit akkor megyek, vagy mondom hogy várjon egy percet mert még ezt meg azt befejezem. Amúgy ha valamire nemet mondok, azt tudja hogy nem, és nem is marad, taknyosra hisztizheti magát, akkor sem. Ha lecseng a hiszti megölelem, biztosítom róla hogy szeretem, és folytatjuk a napunkat ahol abbahagytuk.

Nem értem hogy ha odahív, miért ne mennék oda, miért állnék meg félúton?

Lehet hogy ott akar mutatni vmit, vagy nem tudom barmi.

Nem értem magát a problémát 🤷🏻‍♀️

Ebben a szituban úgy gondolom az anyuka is gyerek még.

Nyilván komoly dolgokban fontos a következetesség, de ez csak játszma anyuka részéről, hogy bebizonyítsa neki van igaza. Nagyon rossz irány. Ne legyen már annyira lusta,hogy a játszin ne foglalkozzon a gyerekével.

Ha olyan nevelési dologról van szó, valóban fontos ,hogy ne a gyerek diktáljon, de ez pont nem az a szituáció.

Óvodapedagógus vagyok